A torontói G20 előtti napokban Paul Krugman Nobel-díjas amerikai közgazdász a The New York Times hasábjain megjelenő írásaiban bírálta a gazdasági megszorítások németországi, illetve amerikai híveit. Az utóbbiak az Egyesült Államokban korlátozni próbálják a kiadásokat, amelyekkel az Obama-kormányzat gazdaságélénkítő csomagja jár.
Krugman szerint a múlt század 30-as éveinek érzését idézi fel a jelenlegi takarékoskodási hullám. A munkahelyteremtés hirtelen háttérbe szorult, a fájdalmas intézkedések előtérbe kerültek. A deficitek elítélése és a még válságban lévő gazdaság megsegítésének elutasítása mindenütt divatba jött, beleértve az Egyesült Államokat, ahol 52 szenátor a munkanélküli segély kiterjesztése ellen szavazott annak ellenére, hogy a tartós munkanélküliség aránya 1930 óta nem volt olyan magas, mint ma.
„Sok közgazdász – köztük jómagam is – óriási hibának tekinti ezt a megszorítások irányába tett fordulatot. 1937 emlékét idézi fel, amikor Roosevelt elnök elsietett kísérlete a költségvetés kiegyensúlyozására hozzájárult ahhoz, hogy a már magához térő gazdaság ismét súlyos recesszióba süllyedjen. Németországban pedig egyes tudósok párhuzamot látnak az 1930 és 1932 között Heinrich Brüning kancellár által folytatott ortodox pénzügyi politikával, amely végül a Weimari Köztársaság bukásához vezetett” – írta a minap, Berlinből küldött blogjában Krugman.
Az amerikai közgazdász sajnálkozását fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az ehhez hasonló figyelmeztetések ellenére a „deficitcsökkentési héják” kerekedtek felül, főleg Németországban, ahol a kormány 80 milliárd eurós megszorítást irányzott elő adóemelések és kormányzati kiadáscsökkentések formájában, noha a gazdaság teljesítménye még messze elmarad a kapacitásaitól. Krugman saját tapasztalatai alapján felvázolt egy „tipikus párbeszédet”:
„Német héja: Azonnal csökkenteni kell a deficitet, mert fel kell készülnünk a népesség elöregedéséből származó pénzügyi teherre.
Csúf amerikai: Ennek semmi értelme. Még ha sikerül is megtakarítaniuk 80 milliárdot -, ami nem valószínű, mivel a költségvetési kiadások csökkentése a bevételt is kurtítja - az ekkora adósságra fizetendő kamat a német GDP-nek alig egytized százaléka lenne, tehát a korlátozás szinte semmit nem javít a hosszú távú költségvetési helyzeten.
Német héja: Ezek csak számok, de figyelembe kell venni a piac reagálását.
Csúf amerikai: Honnan tudják, hogy fog reagálni? És miért befolyásolná a piacot egy olyan politika, amely alig gyakorol hatást a hosszú távú pénzügyi pozícióra?
Német héja: Önök egyszerűen nem értik meg a mi helyzetünket.”
Krugman szerint a korlátozások hívei nem tudják számokkal alátámasztani álláspontjukat. Az amerikai deficitcsökkentők egyszerűen képmutatóak, le akarják faragni a nélkülözőknek szóló juttatásokat, de a gazdagok pénzügyi kedvezményeit nem. A német magatartás őszintébb, de semmi köze a pénzügyi realizmushoz, inkább morális alapú: a hiány erkölcsileg helytelen, az egyensúlyban lévő költségvetés erényes, függetlenül a körülményektől vagy a gazdasági logikától.
Sőt, az amerikai elemző szerint a németek főleg erőt akartak demonstrálni, maga Merkel jelentette ki, hogy a korlátozások elfogadása „erőt mutatott.”
Ám valójában az árnak csak egy részét fogják a németek megfizetni. A német takarékosság súlyosbítani fogja az euróövezet válságát, nehezítve a spanyol és a többi vészhelyzetben lévő gazdaság talpraállását. Európa zavarai gyengítik az eurót, ami perverz módon segíti a német gyáripart, de egyúttal a világ más térségeibe exportálja a német megszorítások következményeit. Mégis, a németek - így Krugman - eltökélték magukat, hogy erejüket a korlátozások kikényszerítésével bizonyítják, és a politikusok világszerte követik a példát. Mindez az amerikai közgazdász szerint rossz fordulathoz vezet a világgazdaságban, napról napra nő egy tartós visszaesés esélye.
Krugman még egy cikkben sulykolta keynesista álláspontját a The New York Timesban. „Költekezz ma, takarékoskodj később!” cím alatt azon csodálkozik, miért nem érti a világ, hogy most kell növelni a kiadásokat, amikor a gazdaság lefékeződött és később kell takarékoskodni, amikor már magához tért. A Nobel-díjas amerikai egy példán próbálja bebizonyítani a nagy költségvetési deficit létjogosultságát. A jelenlegi nagy hiány a gazdasági válság következménye, amely csökkentette a bevételt és rendkívüli kiadásokat tett szükségessé a pénzügyi rendszer megmentése érdekében. Ám a válság elmúltával a helyzet javulni fog. Az amerikai kongresszus Obama elnök költségvetési javaslatait elemezve azt jósolja, hogy a gazdasági talpraállással az idei hiány, amely a GDP mintegy 10 százaléka, 2014-re a GDP 4 százalékára fog csökkenni.
Sajnos ez sem elég, mert 2014 után viszont a belépő növekvő egészségügyi kiadások következtében az éves költségvetési hiány is ismét növekedésnek indul majd az előrejelzés szerint. Így Amerika hosszú távú költségvetési problémával küszködik, ez azonban Krugman szerint 2014 után megfelelő intézkedésekkel – az egészségügyi kiadások kontrolljával, új jövedelemforrások felkutatásával és kiadáscsökkentésekkel, továbbá talán 5 százalékos áfa-emeléssel - már kezelhető lesz. Ha ugyanezt a kúrát most kezdenék el, az viszont hosszú távon tovább rontaná a gazdaság helyzetét.
Nem kétséges, hogy a Nobel-díjas elemzéseit a G20 számos résztvevője olvasta a nagy találkozó előtt. Az amerikai kormányzat képviselői valószínűleg egyetértően, ám az európaiak között bizonyára akad, aki szerint a szerző határtalan optimizmusa éppenséggel az ő aggodalmát igazolja.
Mert mi lesz, ha a Krugman által jósolt későbbi fellendülés elmarad? A G20 ezúttal maga is könnyen a „deficithéják” és a „csúf amerikaiak” vitájává válhat.
Forrás: privatbankar.hu
