2011. márc. 18.

Van Esély? Hitel szegényeknek

Elindul a "Van esély" kölcsönprogram alacsony jövedelmű emberek számára. A programot az Erste Bank és a Habitat for Humanity - a méltatlan lakáskörülmények felszámolásáért küzdő nemzetközi szervezet- indította. A cél, hogy tömegesen biztosítson lehetőséget a tisztes otthon megteremtésére azok számára, akik kiesnek minden más, piaci hitelezésből. A hitelt csak lakáskorszerűsítésre használhatják fel az igénylők.
A hitelbírálatnál az alapítvány által megadott szociális szempontok alapján fog dönteni a bank, vagyis bizonyos jövedelem felett nem lesz igénybe vehető a kölcsön. A kezdeményezés egyedülálló, mert a rászorulók még az eddig elérhető szociális célú hiteleknél is kedvezőbb feltételekkel juthatnak hozzá a jelzálog nélkül felvehető kölcsönhöz.
A program kísérleti jelleggel indul el Borsod, Szabolcs, Hajdú és Békés megyében
Magyarországon hozzávetőlegesen 900 ezren élnek olyan háztartásban, ahol a lakhatási költségek elérik, vagy meghaladják a család bevételeinek 40 százalékát. Az alacsony jövedelműeknél még súlyosabb a helyzet, mert ők élnek a legrosszabb minőségű lakásokban.
A "Van esély" nevet viselő konstrukció azoknak jelent lehetőséget otthonaik korszerűsítésére, például a rezsi csökkentésére, akik eddig éppen anyagi helyzetük miatt nem kaphattak kölcsönt. Azok a családok ugyanis, akik számára kitalálták ezt a konstrukciót olyan alacsony jövedelemmel rendelkeznek, hogy más módon eddig nem juthattak biztonságos, fenntartható forráshoz. A cél az, hogy úgy segítse hozzá a családokat életkörülményeik javításához, hogy ez valóban támogatás és ne egy új pénzügyi kockázat legyen a számukra.
A "Van esély!" a legalacsonyabb kamatozású konstrukció a jelzálog nélkül igényelhető kölcsönök között, valamint igénybevételéhez alacsony önrész szükséges csak. A kamaton túl mindössze a műszaki tanácsadás költségei jelentenek plusz kiadást, ugyanis nincs sem folyósítási jutalék, sem kezelési költség. A hitel elbírálásakor szociális szempontok is érvényesülnek, az igénylésnek felső jövedelmi korlátja is van.
A családokat a Habitat műszaki tanácsadói segítik, abban, hogy a valóban szükséges és hasznos, az életminőségüket érdemben javító beruházásokat valósítsanak meg. Legyen szó akár szigetelésről, víz-, gáz-, vagy elektromos hálózat építéséről, korszerűsítéséről, vagy életveszély-elhárításról.
A "Van esély" konstrukció feltételeit a Habitat for Humanity Magyarország dolgozta ki. A korábbi évek hasonló programjai bebizonyították, hogy a családok gondos kiválasztása, az olcsó kölcsön és a megfelelő műszaki tanácsadás garantálja a kihelyezett tőke visszafizetését. A banki partner bevonása az adminisztrációs terhek csökkenését jelenti a szervezet számára, mely lehetővé teszi, hogy a jövőben még több emberen tudjanak segíteni.
A Habitat az Erstével együttműködve az első évben 150 családon igyekszik segíteni, majd ezt kiértékelve születik döntés a folytatásról.

2011. márc. 16.

LMP: Mit tett a kormány a lakáshitelesekért?

Scheiring Gábor kijelentette, hogy módosítanák a végrehajtási törvényt. Ezzel azt szeretnék elérni, ha az adósság nem áll arányban az ingatlan értékével, akkor első körben az ingatlan helyett az ingó vagyon illetve a pénzforgalmi számlán lévő pénz kerüljön végrehajtásra. Elmondta azt is, hogy rosszul vagy sok esetben egyáltalán nincs szabályozva a követelésvásárlás vagyis az úgynevezett faktoring. Szabályozási módosításuk egyik célja az lenne, hogy az ingatlanokat a követelésállomány töredékért megszerző faktoring cégek ne pusztán az ingatlan megszerzésére törekedjenek. Javaslatuk szerint ezentúl csak az nyújthatna faktoring szolgáltatást, aki egyúttal hitelezni is képes.
A képviselő javasolta azt is, hogy a törvényt igazítsák a PSZÁF jelenlegi gyakorlatához. A PSZÁF ugyanis arra próbálja ösztönözni a faktoring cégeket, hogy a behajtani kívánt összeg az eredeti hiteltartozásnak maximum a hetven százalékát érhesse el, de nincs olyan törvényi szabályozás, amelynek értelmében ezt számon lehetne kérni rajtuk.

KLIKK

Megszavazták: Csökken a táppénz májustól

Felére csökkentette az Országgyűlés szerdán a táppénz napi összegének lehetséges maximumát, az ellátás mértéke így havi szinten nem haladhatja meg a minimálbér kétszeresét. Erről a fideszes Dancsó József zárószavazás előtti módosító indítványának elfogadásával döntött a Ház kormánypárti többsége, jóváhagyva az államháztartási törvény módosítását is.
A táppénz összege folyamatos, legalább kétévi biztosítási idő esetében továbbra is a figyelembe vehető jövedelem naptári napi átlagának 60 százaléka, ennél rövidebb biztosítási idő esetében vagy fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátás tartama alatt 50 százaléka. Az államháztartási törvényhez beterjesztett módosító javaslat értelmében ugyanakkor a táppénz egy napra járó összege a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér 200 százalékának harmincad részét nem haladhatja meg az eddigi 400 százalék helyett.
A Széll Kálmán Terv céljaival összefüggő módosítás alapján - mint Nagy Anna kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján közölte - a táppénz napi összege így legfeljebb körülbelül ötezer forint lehet, szemben az eddigi mintegy tízezer forintos maximummal. A javaslat melletti érvként említette a kormányszóvivő, hogy a kabinet szeretné csökkenteni azoknak a számát, akik indokolatlanul veszik igénybe a táppénzt.
A biztosítási jogviszony megszűnése után továbbra is a minimálbér 150 százalékának harmincad része a táppénz naponkénti felső határa.
Változás az is, hogy a veszélyeztetett terhesség esetén a munkavállalónak már a keresőképtelenség első napjától táppénz jár, nem a munkáltató által finanszírozott betegszabadság.
A rendelkezéseket az április 30. után bekövetkező keresőképtelenség esetén kell alkalmazni.
A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a táppénzszabályok változásával járó megtakarítás körülbelül ötmilliárd forint.

2011. márc. 11.

Adományokból újítottak fel szovjet katonai síremléket Tabajdon

Miközben a volt szocialista országokban tombol az antikommunizmus és a náciromantika, miközben a felszabadítókat csak megszállóként lehet emlegetni és hősi halottak maradványait szétszórni kívánják kormányzati szinten tevékenykedő politikai őrültek, aközben II. világháborús, szovjet katonai síremléket újítottak fel adományokból Tabajdon. A falu lakosai fogtak össze, hogy az ismeretlen katonák egyre pusztuló sírhelyét megmentsék. Munkával és pénzzel is segítettek, a megye melléjük állt. A síremlék mostanra készült el, a felújítás alkalmából pénteken koszorúzással egybekötött, kegyeleti megemlékezést tartanak.
26 sorkatona és két altiszt sírhelye van a község református temetőjében. Csak annyit lehet tudni róluk, hogy a szovjet hadsereg katonái voltak, hogy pontosan milyen nemzetiségűek, azt nem.
A megyei közgyűlés elnöke külön keretéből támogatta őket 80 ezer forinttal, ehhez a lakosok adtak össze még egyszer ennyit. Helyi vállalkozók és emberek végezték el a munkát és az emlékmű környezetét is rendbe tették - mondta Temesszentandrási György, polgármester.

KLIKK

Jönnek a csendőrök

Heteken belül megkezdi működését a csendőrség Tiszavasváriban. Fülöp Erik, a város jobbikos polgármestere azt mondta, hogy a közmunka ésszerűtlen megszüntetése az elmaradottabb keleti régióban fokozottan érezteti hatását.
A városőrség létrehozása már a Jobbik helyi programjában is szerepelt. A képviselőtestület januárban döntött a szervezeti struktúráról, tíz ember kezdi meg a munkát ebben a hónapban.
A közterület-felügyelő intézkedésre jogosult, így a csendőrként vagy városőrként szolgálatban lévő személyek feladata elsősorban a bűnmegelőzés lesz, akik kapcsolatban állnak majd a polgárőrséggel és a rendőrséggel egyaránt.

KLIKK

Robban az agrárbomba

39,6 százalékkal emelkedett az agrártermékek termelőiár-szintje 2011. januárjában az egy évvel ezelőttihez képest. Ezen belül a növényi termékeké 57,6 százalékkal, az állatiaké 10,5 százalékkal drágult.
2011. januárjában a gabonafélék termelői ára 78,2 százalékkal magasabb volt, mint 2010 azonos
időszakában. A búza felvásárlási ára 11 hónapja folyamatosan emelkedik. Januárban például 17 százalékkal többet kellett fizetni egy tonna búzért. Míg 2010. áprilisában 28 200 forintért vásároltak fel egy tonna kenyérnek valót, addig januárban már 63 900 forintba került a búza.

KLIKK

Összefogást sürgetnek a szélsőjobbal szemben

Összefogást sürget a szélsőjobbal szemben Gert Weisskirchen.
A német középosztályban is mélyen gyökerező ellenérzések mutatkoznak a muzulmánokkal, az arab és török bevándorlókkal szemben.
A 66 éves társadalomkutató úgy látja, a politikai középen lévőknek a rivalizálásuk fölé kell tudni helyezniük a demokrácia ellenségeivel vívott harcot. A szélsőjobbal szemben az Orbán Viktor által gyakran hangoztatott „jó kormányzás” önmagában kevés – olyan széles társadalmi összefogás szükséges, amely képes szövetségesként megnyerni a szakszervezeteket, az egyházakat és a civil szférát is. – Tisztában vagyok a magyar belpolitikai árkokkal, de a polgári-konzervatívoknak és a szocialistáknak valamiféle nemzetikonszenzus-minimumot kell találniuk a szélsőjobb marginalizálásához – hangoztatta.

KLIKK

2011. márc. 10.

Itt az új magyar tákolmány...

Sötétség árad minden sorából.

KLIKK

Utólagos tandíjban gondolkodik a kormány - Korrekt...

A Népszabadság szerint a kormány az utólagos tandíj bevezetését, és az államilag finanszírozott felsőoktatási helyek radikális csökkentését fontolgatja, legalábbis egyebek mellett ezek is szerepelnek a kormány által lehetségesnek tartott intézkedések között. A lap úgy tudja, hogy a tervek között van a finanszírozott helyek akár ötvenszázalékos csökkentése is.

KLIKK

Emlékezés a Forradalomra, Emlékezés Táncsicsra!

A korábbi évek hagyományaihoz híven idén is emlékezünk az 1848-as forradalomra és a március 15-én kiszabadított Táncsics Mihályra, akit izgatás és sajtóvétségek miatt vetettek börtönbe az akkori zsarnokok.
Találkozzunk 2011. március 15-én 14.30 órakor a Fiumei úti sírkertben, Táncsics Mihály síremlékénél. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervező demokrata-baloldali fiatalok!
Találkozó 14.20-kor a főbejáratnál.

2011. márc. 5.

Diákmelósokat is megszívatták az adótörvényekkel

A nyári főszezonban több tízezer diák szembesülhet azzal, hogy ugyanazért a munkáért kevesebbet kap, mint egy évvel korábban. A diákszövetkezetek szerint nagyjából a diákok egynegyedét-egyharmadát érinti az adójóváírás csökkenése, így a diákmunkások havonta tízezer forinttal kevesebbet kereshetnek adómentesen.

KLIKK

Demján tapsol a népnyúzó döntéseknek

A Széll Kálmán Tervről szólva Demján elmondta: a programban megjelennek olyan elemek, amelyeket a vállalkozók már régóta kértek a kormánytól. A legfontosabb, hogy olcsóbb legyen az állam, mert ha a társadalmi költség túl magas, akkor a gazdaság versenyképtelen. Ha viszont a gazdaság versenyképtelen, az emberek gazdagodás helyett elszegényednek. Számos tabutémához hozzányúlt ezért a Széll Kálmán Terv, a legnagyobb kérdés ugyanakkor az, sikerül-e beindítani a magyar gazdaságot.

KLIKK

Hadüzenet az egyetemistáknak


Az elmúlt évek egyik nagy áldása volt, hogy leépítették az államilag finanszírozott felsőoktatási helyeket és költségtérítéses területre vezették át a hallgatókat. A legújabb zseniális ötlet a jobbos kormányunk részéről, hogy ezt megszüntetik, mert azokra nincs is szükség.
Mert ezek aztán tudják mire van szükség. Ugyebár balneológusra semmikép nincs szükség, miként filozófusra sem. Orbánék értetlenül fogadják azt a több ezer éves igyekezetet, amellyel megpróbálják fenntartani ezt a piacképesnek nem nevezhető szakmát.
Mi lesz és mi várható? Nem lehet tudni, mert ezek szokás szerint nagyképűséggel leplezik, hogy gőzük sincs, hogy mit kellene csinálni. Csak mondtak valamit, magabiztosan megmagyarázták, mi meg nézzük, hogy semmit nem értünk, majd néhány nap múlva rájövünk, hogy keményen meg lettünk szívatva.
Most a költségtérítésbe terelt többségre húzzák rá a vizeslepedőt. A tandíjak olyan brutálisan fognak megnőni, hogy azt sem szülői segítséggel, sem a hitelrabság első lépését jelentő diákhitelből sem lehet kifizetni. Ezt megfejelik azzal, hogy Viktorék csak informatikusokat, vegyipari mérnököket, műszaki szakmérnököket akarnak képezni. Dobjuk tűzbe Arisztotelészt és Marxot, Max Weber is legfeljebb a piackutatói szakirányon tűnhet fel néhány szemináriumi olvasmányban. Erre szavaztatok? Ugye nem! Akkor irány az utca!

2011. márc. 4.

Jobbik bukta Óbudán, győztek a komcsik!

Nem változik meg 11 utca kommunizmushoz köthető elnevezése Óbuda-Békásmegyeren, miután az ott lakók többsége ellenezte a módosítást.
Az önkormányzat csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a változtatást a Jobbik kezdeményezte január végén, megnevezve 11 olyan utcát, amelyeket a "munkásmozgalomhoz és kommunista diktatúrához köthető" személyekről neveztek el. Bús Balázs polgármester javaslatára a képviselő-testület úgy döntött, hogy csak akkor kezdeményezik a módosítást, ha az ott lakók több mint 50 százaléka ezzel egyetért.Közlésük szerint a személyre szólóan kiküldött 7.077 levélre 1.400-an válaszoltak, közülük 1.182-en elutasították a kezdeményezést. A Jobbik az önkormányzat tájékoztatása szerint a többi közt a Koltói Anna, Arató Emil, Ságvári Endre és Hollós Korvin Lajos utcák neveit változtatta volna meg.

KLIKK

Miért omlott össze a Szovjetunió?

Aligha a Reagan-i csillagháború miatt. És nem is a koraszülött jóléti állam miatt.
A Ronald Reaganről szóló bejegyzésünk kommentelői szememre vetették, hogy kifelejtettem egy igen fontos dolgot: a Szovjetunió azért omlott össze, mert Reagan csillagháborús versenybe kergette Moszkvát, és ez annyira eladósította őket, hogy összeomlottak.
Nos, ezt az olvasatot az adatok nem támasztják alá. A Szovjetunió 1991-es, azaz megszüntetés előtti államadóssága nem volt több, mint a GDP 20%-a. Ez ma nevetségesen alacsony adat lenne, bár akkoriban még mindenkinek sokkal alacsonyabb államadósságai voltak. Ennek ellenére ez akkor is alacsonyabb volt, mint például a rivális USA 38%-os mutatója. Azaz ha valakit, akkor saját magát kergette eladósodottságba Reagan a csilagháborús projekttel...
20% egyáltalán nem magas adat. Bőven áthidalható volt hitelekkel, később könnyen visszafizethető. A mai görög, olasz vagy belga 100% feletti államadóságokhoz képest elhanyagolható.
Ráadásul Oroszország az összeomlás után átvállalta az összes volt tagköztársaság államadósságát, később még tovább is adósodott a csecsen háború következtében, mégis gyakorlatilag mára visszafizette teljes adósságállományát, az ma a GDP 8.5%-a körül áll. Minderre garanciát jelentett az óriási olaj- és földgázvagyon.
Mindez érdekes kérdést vet fel. Összeomlott-e gazdaságilag egyáltalán a szocializmus? Magyarországon ez a rendszerváltás környékén egyértelműen merült fel, hiszen messze a legmagasabb adósságállománnyal jöttünk ki az államszocializmus időszakából. De rajtunk (és bizonyos mértékig a lengyeleken) kívül gyakorlatilag a teljes keleti blokk igen alacsony adóssággal végezte a m
Ebben a megvílágításban igen érdekes újragondolni a híres Kornai-Ferge vitát is, ahol Kornai professzor azt állította, hogy a magyar jóléti állam 'koraszülött' volt, azaz olyankor vezették be, amikor még a társadalom nem termelte meg annak gazdasági alapjait. Tehát hitelből kellett finanszíroznunk. Ez ezek szerint Magyarországra volt igaz (azóta is), nem a szocializmus inherens jellegzetessége volt. Tehát a finanszírozhatatlan jóléti kiadások sem kényszerítették térdre a szocializmust, pedig elég bőkezűek voltak.
Hát akkor mitől omlott össze a szocializmus? Erről csak spekulálni tudunk. Kulcsszerepet játszott benne annak diktatórikus volta, azaz hogy a polgárok a parancsuralmi rendszerrel nem hogy azonosulni nem tudtak, hanem elnyomásként élték azt meg. Abban a pillanatban váltottak a 'nyugati' rendszerre, amint lehetett. Az meg, hogy ez a nyugati rendszer magasabb életszínvonallal kecsegtetett, nem lehet meglepő. A szocialista térségnek csak nagyon kis része volt valaha is a gazdag nyugat része történelmileg. Ez gyakorlatilag csak az egykori velencei Dalmáciát, illetve a német Zollvereinba tartozó, és így például a Habsburg gyarmatosításból és az iparosításból is profitáló Csehországra és Szlovéniára volt igaz. Mindenki más mindig is Európa agrárperifériája volt.
Szintén okolhatók még a belső tervezés gyengeségei, a szinte állandósult hiányok itt-ott a gazdaságban. Ebben azonban megint rácáfolt a rendszer kritikusaira. Ludwig von Mises, az osztrák iskola ismert nagy szocializmus-kritikusa híres jóslatában két évet adott egy tervutasításos rendszernek az összeomlásig!

Forrás: http://pogi.blog.fn.hu

Soros: a legvéresebb forradalom jöhet

Az olajtermelő országok lakosságának részesülnie kell az olajból származó vagyonból - véli Soros György, aki a közel-keleti és afrikai forradalmakat a korrupció elleni fellépésnek tartja.
Az olajtermelő országok polgárainak nagyobb arányban kell részesülniük államuk természeti erőforrásainak hasznából - mondta Soros György, magyar származású milliárdos üzletember a BBC-nek.
A líbiai megmozdulásokat a "korrupció elleni fellépésnek" nevezte Soros, amelyet az olajpénzekkel való visszaélések táplálnak. A befektetési guru úgy véli, nagyobb "átláthatóságra és elszámoltathatóságra" van szükség olyan olajkitermelő államokban is mint Szaúd-Arábia vagy éppen Oroszország. Várakozásai szerint az iráni rezsimet a valaha volt "legvéresebb forradalom" söpörheti el.
A napi 1,6 millió hordós kitermelési kapacitással rendelkező Líbiában az országot vezető Kadhafi hatalma éppen az olajmilliárdokon alapult az elmúlt évtizedekben. Soros szerint az észak-afrikai és közel-keleti események kiindulópontja a természeti erőforrások nem megfelelő felhasználása, Kadhafi például a felhalmozott hatalmas vagyont sajátjaként használta, az emberek pedig ezt elégelték meg. Európának és az Egyesült Államoknak a korábbiaknál aktívabb támogatást kell nyújtania a líbiai és egyéb országokban kibontakozó forradalmakhoz, annak érdekében, hogy a létrejövő új kormányok együttműködjenek a nyugati államokkal.
A közel-keleti események nagyban hasonlítanak az egykori Szovjetunió 1989-91 között időszakához, akkor azonban egy nyugatellenes rezsimet döntött meg a forradalmat, míg most a nyugat által támogatott vezetők ellen fordult a nép - hangsúlyozta Soros. A nyugati hatalmaknak így most újra el kell nyernie az adott országok lakosainak bizalmát, ehhez a legjobb eszköz a guru szerint, ha valóban segíti az ottani demokratikus átmenetet. Kiemelten fontos, hogy Európa és Amerika a forradalmak élére álljon, az új rezsimek csak megfelelő támogatással válhatnak valóban demokratikussá - fogalmazott az üzletember.

Forrás: www.napi.hu

Ebből robbanás lesz!

A rokkantnyugdíj szabályainak átírása és a rokkantsági határozatok felülvizsgálata, a táppénz csökkentés és a tankötelezettség korhatárának leszállítása – mind olyan lépés, amivel a foglalkoztatás bővítené a kormány. A munkaerő-piaci adatok és trendek fényében azonban úgy tűnik, hogy a lépések nem az állásban lévők, hanem a munkanélküliek számát növelik. Igaz, a regisztrált munkanélküliség időtartamának csökkentése a felszínen az ezzel kapcsolatos problémákat is megoldja.

KLIKK

Meg kell buktatni, el kell kergetni!

Ezreket fognak utcára tenni, a kormány nem tesz semmit

Néhány hét múlva lejár a kilakoltatási moratórium, ám a kormány még mindig adós a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítéséről szóló programmal. A most bemutatott Széll Kálmán Tervből kimaradt az eszközkezelő is, amelyre már a sokadik koncepciót dolgozza ki a kabinet.

KLIKK

TGM a nyugati jobboldal ikonjairól

Amikor de Gaulle 1958-ban újra hatalomra került, a szélsőjobboldal támogatta, bár ezt a támogatást a francia Algéria föladása miatt elvesztette. Ez nem akadályozta meg abban, hogy a náci kollaboráns Papont tegye meg rendőrfőnöknek, akivel együttműködött a párizsi arab tüntetéseket követő mészárlásokban, amikor algériaiak hulláját sodorta tucatjával a Szajna. Hasonló figurák százai népesítették be a gaulle-ista adminisztrációt; az ellenállás hagyománya sokszor nem volt több, mint dekoráció és kirakat. Az 1967-i közel-keleti háború alkalmával de Gaulle híres sajtóértekezletén azt mondta a zsidóságról (nem Izrael államról!), hogy „peuple d’élite, sűr de lui et dominateur” („elitnép, magabiztos és uralkodó hajlamú”). Charles de Gaulle nem volt a zsidó nép barátja, és soha nem volt intranzigens a szélsőjobboldallal szemben.

KLIKK

Kukáznak a szocmunkások

A VIII. kerület (Józsefváros) 2011. január 1-ével betiltotta a kukázást: ha valaki kivesz valamit a szemetesből, akár 50 ezer forintra is büntethetik. A szociális munkásokból, szociológus hallgatókból álló Új Szemlélet Csoport közölte, hogy elítélik a rendeletet, amely szerintük "kriminalizálja a szegénységet, belerúg a védtelenekbe, és a problémákat szőnyeg alá söpri".
Úgy vélik, hogy mindenki számára egyértelmű, hogy a rászorulókat a nyomor kényszeríti guberálásra. A józsefvárosi önkormányzat és a kerület polgármestere azonban nem értük aggódik, inkább a középosztálynak szeretne kedveskedni, hogy ezt ne kelljen látniuk.
A csoport közleménye szerint a kerületi önkormányzat ezzel a rendelettel "fokozza a legkiszolgáltatottabb csoportok elnyomását, hatósági zaklatását és létüket még inkább ellehetetleníti". Hogy felhívják a figyelmet a szerintük embertelen rendeletre, jövő csütörtök délutánra "Kukázzunk együtt" akciót szerveznek. A közös guberálás helyszíne a Baross utca és a József körút sarka lesz. Arra kérik azokat, akik egyetértenek velük, hogy csatlakozanak a "radikális szakmai állásfoglaláshoz.

LINK: http://ereszem.blogspot.com/2011/03/radikalis-szakmai-akcio.html

KLIKK

2011. márc. 1.

Baltával a sebészeten - Matolcsy megszorít

Ebből az egyik terület a foglalkoztatás és munkaerőpiac, amellyel kapcsolatban Matolcsy György kedden azt mondta: 2012-ben 195 milliárddal, 2013-2014-ben pedig 213-213 milliárddal csökken a kiadás. A szerkezeti átalakításokat összefoglaló Széll Kálmán Terv alapján ezt a közmunkarendszer átalakításával, kiszélesítésével, valamint a rokkanttá nyilvánítás átalakításával, felülvizsgálatával érik el.

Közmunkaprogramok

A Széll Kálmán Tervben a foglalkoztatás és munkaerőpiaccal kapcsolatos intézkedések között szerepel például olyan közmunkaprogramok indítása, mint a gátak, víztárolók megépítése, belvízelvezető csatornák kialakítása. A terv szerint a beruházások előkészítése idén július 1-ig megtörténik és szeptembertől egyes munkák már meg is kezdődhetnek. A teljes rendszer pedig jövő január 1-vel áll fel.

Munkaerő-kölcsönzés

A programban az is szerepel, hogy új rendszert alakítanak ki a munkaerő-kölcsönzésre. Ennek keretében magánvállalkozásoknak is lehetőséget adnak arra, hogy közmunkásokat foglalkoztassanak. Ezeken kívül egyéni közmunkaprogramot is szerveznek. Idén július 1-ig dolgozzák ki a rokkanttá nyilvánítás új rendszerét, amely a kormány szándéka szerint átláthatóbb lesz, mint a jelenlegi. Az új minősítések már e szerint az új rendszer szerint történnek, és eszerint vizsgálják felül az év második felében "méltányos módon" a korábbi minősítéseket.

Nyugdíjrendszer

A nyugdíjrendszerrel kapcsolatban a nemzetgazdasági miniszter elmondta: jövőre 93 milliárdot, 2013-2014-ben 129-129 milliárddal kevesebbet kell erre a területre fordítani. A Széll Kálmán Terv alapján ezt főleg a korkedvezményes nyugdíjrendszer megszüntetésével fogják elérni. A program alapján idén júliusig felülvizsgálják a korengedményes nyugdíjak rendszerét és kidolgoznak egy új életpályamodellt azok számára, akik eddig előnyösebb nyugdíjazási szabályokat élveztek. A terv szerint tehát a nők 40 éves munkaviszonya kivételével megszüntetnek minden olyan jogcímet, amely lehetővé teszi, hogy munkaképes emberek a törvényben előírt korhatár előtt nyugdíjba menjenek. A Széll Kálmán Terv szerint a nyugdíjak teljes mértékben fedezhetőek lesznek a járulékbefizetésekből.

Táppénzfolyósítás

A nyugdíjrendszerrel kapcsolatban nemcsak a korkedvezményes rendszert, hanem a táppénzfolyósítás szabályait is felülvizsgálják július 1-ig, sőt azt is, hogy a táppénzcsalásokkal szemben elégségesek-e a büntetőjogban szereplő szabályok. A felülvizsgálatok után a második fél évben a kormány megalkotja az új nyugdíjrendszer szabályait, amelyek jövő év elején lépnek hatályba.

Gyógyszertámogatás

Matolcsy az egészségügy, pontosabban a gyógyszertámogatás rendszeréről azt mondta: jövőre 83, majd 120-120 milliárddal kevesebbet költ ezen a területen az állam. Ezt úgy kell elérni, hogy a gyógyszerek ára ne emelkedjen. A program szerint felül kell vizsgálni a gyógyszergyártók átláthatatlan finanszírozási rendszerét, már csak azért is, hogy extraprofitjukhoz ne az adófizetők járuljanak hozzá. A terv szerint már április elsejétől az illetékes minisztériumok konzultációt folytatnak majd az érintettekkel, hogy egy hatékonyabb gyógyszertámogatási rendszer alakuljon ki, amelynek szabályait július 1-ig megalkotják. Ennél több konkrétum nem hangzott el.

Felsőoktatás

A felsőoktatás átalakítása jövőre 12 milliárd forinttal, utána 2013-ban és 2014-ben 38-38 milliárddal javítja az államháztartás egyensúlyát. A Széll Kálmán Terv szerint a felsőoktatásban az államilag finanszírozott helyek számát úgy kell meghatározni, hogy a képzésre fordított társadalmi költség megtérüljön. Célként határozza meg a program, hogy a munkaerőpiacon mostanában nagyon keresett reál és műszaki tudást tartsa szem előtt a kormány azoknál a döntéseknél, amelyek a képzés belső összetételét határozzák meg. Az eszerint kialakított új felsőoktatási törvény jövő év szeptember 1-jétől hatályos.

Tankötelezettség

A terv szerint idén szeptemberig elfogadják és 2012. szeptember 1-én életbe is lép az új közoktatási törvény, amely leszállítja az iskolakötelezettség életkorát 15 évre. A programban azzal magyarázzák ezt, hogy lehetőséget kell adni a szülőknek és a fiataloknak, hogy válasszanak a tanulás és a munka között. A tervek szerint jelenlegi német mintára alakítják ki a szakképzési rendszert, amelyben a tanuló egyszerre tehet szert elméleti ismeretekre és szakmai gyakorlatra.

Önfenntartó MÁV

A közösségi közlekedés területén jövőre 45, a következő két évben 60-60 milliárd forinttal javítja az egyensúlyt a program. A Széll Kálmán Terv szerint az állam rendezi a MÁV 300 milliárdos tartozását, és egyúttal úgy szervezi át a vasúttársaságot, hogy önfenntartóvá váljon. A részleteket még idén év végéig kidolgozzák. Jövő év január 1-vel megalakul a Nemzeti Közlekedési Társaság, amelynek az lesz a feladata, hogy megszüntesse a közösségi közlekedésben lévő párhuzamosságokat. Ez jelentős megtakarításokkal jár, mint a programban szerepel, "csökkenni fog a teljes árú menetjegyek ára". Ez teszi lehetővé, hogy a felülvizsgálat után 2012. január 1-től új díj- és kedvezményrendszert vezessenek be a közösségi közlekedésben. Az 2013-tól életbe lépő új elektronikus útdíj-rendszerrel a gyorsforgalmi úthálózat "használatának költségei arányossá válnak a terheléssel".

Kevesebb szabadság, csökkentett fizetés

Az állami és önkormányzati kiadások csökkentése 2012-2013-2014-ben 32-122-122 milliárddal javítja az államháztartást. Az olcsóbb és hatékonyabb állam érdekében a program szerint a miniszterek szabadságát a törvénymódosítás után azonnal 40 napról 20 napra csökkentik és mindaddig ez az intézkedés marad érvényben, ameddig az államadósság nem megy le a jelenlegi 82 százalékról 65 százalék alá. A Széll Kálmán Terv emlékeztet arra is, hogy a kormány tagjai, a miniszterek, politikai államtitkárok már jelenleg is csak a bérük 85 százalékát veszik fel, és ez így marad szintén addig, ameddig nem sikerül lefaragni az államadósságot.

Átalakított közbeszerzés, kisebb parlament

A kormány átalakítja a közbeszerzés rendszerét, gyorsabb, átláthatóbb lesz és kitiltják a közbeszerzésekből a bizonytalan tulajdonosi hátterű (off-shore) pályázókat. Az erről szóló törvény már idén július 1-től életbe lép. Az önkormányzatok hitelfelvételét is szigorítják, ezt a helyhatóságok a jövőben csak kormányzati engedéllyel tehetik. Újraszabályozzák a helyi adókat is az önkormányzatok finanszírozásának átalakításakor. A Széll Kálmán Terv ennél a résznél nem ad meg dátumot. A terv szerint tovább csökkentik a bürokráciát a közigazgatásban. Bevezetik a "megalapozatlan kiadások, a kis szerződések, és indokolatlan külső szerződések tilalmát. A pártok finanszírozását mindaddig a 2011-es szinten fagyasztják be, ameddig nem csökken az államadósság 65 százalék alá. Kisebb, 200 fős parlament választását is kitűzi célként a terv 2014-ben.

Módosított bankadó

Az államadósság csökkentésének bevételi oldalán szerepel a bankadó, amelyből 2012-ben az előzetes tervekkel ellentétben nem 45 milliárd forintot, hanem a korábbi szinten, 90 milliárdot kívánnak beszedni. A Széll Kálmán Terv alapján, a korábbi tervekkel ellentétben, nem csökkentik 2013-ban és 2014-ben sem a társasági adó 19 százalékos általános szintjét 10 százalékra. A terv szerint ezeket és az elektronikus útdíj bevezetéséből származó bevételeket is egy jövő év január 1-től létrehozott Államadósság-csökkentő Alapba teszik. Ebből az alapból jövőre 90 milliárddal, 2013-ban és 2014-ben 220-220 milliárddal tudják lejjebb vinni az államadósságot.

Terhek csökkentése

A kedden bejelentett Széll Kálmán Terv olyan intézkedéseket is tartalmaz, amelyek csökkentik a vállalkozások bürokratikus, adminisztrációs terheit. Ennek érdekében a kormány év végéig megalkotja azokat az intézkedéseket, amelyek a vállalkozások adósságterhének további csökkentését eredményezhetik. Ezen kívül szintén év végéig elkészülnek azok a jogszabályok, amelyek meggyorsítják a végrehajtási és felszámolási eljárásokat.

A devizahitelesek terheinek csökkentésére a kormány idén július 1-ig kidolgozza azokat a szabályokat, amelyek lehetővé teszik a legfontosabb rezsiköltségek befagyasztását.

atv.hu / FH

Segítség helyett újabb kreténséggel sokkolják a frankkárosultakat

A hirszerzo.hu információi szerint 190 forintban maximalizálja a kormány a svájci frank árfolyamát. A dolog elsőre jól, de túl érdekesen hangzik. Érdemes tehát jobban megismerni a kezdeményezést. Miről van szó? Ilyen árfolyamon törleszthetünk. Ez jó? Mi a mellékhatás, amiről sem orvosunk, sem nőgyógyászunk, sem bankárunk nem tájékoztat? Az, hogy az árfolyamkülönbözetet nem tüntetik el a kormányzati varázslók. Az szépen gyűlik mínuszban egy másik számlán és 3,5 év múlva becsönget a végrehajtó, hogy fizessük meg a banknak elmaradásainkat.
Kinek jó ez és mire jelent megoldást? Teljesen egyértelmű, hogy a sem kormány, sem a bankok nem adnak használható segítséget. A fizetési könnyítések és haladékok jelentősen növelik a terheket, amelyeket a bajba kerülteknek fizetni kell. Ráadásul a 3,5 éves haladék jól mutatja, hogy a problémát egy választási ciklus erejéig próbálják maguk előtt tolni, hogy aztán hatványozottan szakadjon a gond a nyakunkba.
Egyértelműen látható, hogy aki megcsúszik, azt elkaszálják. A bankok a kormányzattal karöltve újabb és újabb csapdákat állítanak nekünk. Kinek jó mindez? Miért van szükség? Miért nem lehet nagyobbat harapni a profitba és sarcolás helyett sarokba szorítani a bankokat? Most az a helyzet, hogy a banki különadóért cserébe a pénzintézetek korlátlan lehetőséget kapnak arra, hogy sarokba szorítsanak minket. Ők jól járnak. Mi mikor fogunk?

Orbán csomag: A rémisztő semmi

Széll Kálmán tér tervét követi a Széll Kálmán terv. Ezek megint nagyot mertek álmodni és szánalmasan semmit sem hoztak össze. Elnézve az elmúlt hónapokat meg vagyunk döbbenve. Minden nap, minden döntéssel bizonyítják, hogy halvány lila gőzük sincs, hogy mit kellene csinálni. Mindehhez még nagy pofájuk is van, ami a vergődést különösen ellenszenvessé teszi. Igazi dzsentri senkiháziak a kriptaszagú urambátyám korszakból.
Most a jobboldali kretének fülének oly kedves "nincs több ingyenebéd" és "aki nem dolgozik, nem is egyék" alapigazságok szellemiségben odacsaptak a társadalom nyomorultjainak. A segélyeseket már pár hónapja elintézték, most jöhetnek a rokkantak és a nyugdíjazást korgó gyomorral váró százezrek. Ma arról is beszéltek, hogy a jövőben a befizetésekből kell kigazdálkodni a nyugdíjakat. Ha ez sikerül, akkor Matolcsy mehet közgazdasági Nobel-díjért Stockholmba, addig is marad a hülyeségek miatt minden kategóriába nekik ítélt Málna-díj.
Mi van még a csomagban? Az, hogy most aztán le lesz faragva az államadósság. Nem kicsit, nagyon. Nem rossz elv, de a gyakorlatban ezen alapelvet érvényesíteni csak láthatóan a brutális szegényellenes intézkedésekkel lehet. Az integrált társadalomnak való hadüzenet lehet kiút rövidtávon, azonban hosszútávon ezt egyszerűbb öngyilkosságnak nevezni. A szétszakadó társadalmak jellemzője a szélsőségek radikalkizálódása. A reménytelen léthelyzetbe került tömegek azon része, amely nem kíván az éhenhalás jogával élni, a deviancia irányába fordul. Az ellenük való fellépés se nem olcsó, se nem szimpatikus rendőri dominanciát erősíti majd több országrészben. Az előálló helyzet farvizén pedig majd Vona Gábor és bandája szépen evezget majd a nagyobb és nagyobb politikai befolyás irányába.
Az Orbán kormány hajlandósága melldöngető hülyeségre és a rendmániára az európai átlagot meghaladó mértékű. Mindenkire és mindenhol szeretnek lecsapni, mert azt gondolják, hogy a kétharmad, a zsebrevágott igazságszolgáltatási rendszer, Pintér Sándorokkal fémjelzett rendvédelem, komisszárokkal telepakolt államigazgatás és az önkormányzatok totális ellenőrzése mindenre lehetőséget ad. Talán igazuk van. Talán lehet a feszültséget fokozni következmény nélkül, de sajnos alapvető fizikai és politikai törvényszerűség, hogy zárt térben nem lehet a nyomást végtelenségig fokozni. Ilyen helyzetek hatalmas robbanáshoz szoktak vezetni.

Strong Europe? Nevet a világ Orbán erőlködésén

Hiába várta azt a kormányfő, hogy a magyar EU-elnökséggel fontos közvetítő szerephez juthat a Brüsszel és Moszkva közötti kapcsolatokban és ezzel mindkét irányban erősítheti tárgyalási pozícióit. Ebből semmi sem lett, sőt harcias fellépése és arroganciája itt is, ott is megütközést és növekvő bizalmatlanságot keltett, ami gazdasági téren még sokba kerülhet nekünk.

KLIKK