Bemutatkozik a Munkások Újsága

1848. március 15-én este a fellelkesült forradalmi tömeg, elsősorban fiatalok kiszabadították börtönéből a sajtószabadságért küzdő és emiatt tömlöcbe vetett Táncsics Mihályt. A szlovák és horvát paraszti, pontosabban jobbágyi felmenőkkel bíró ember addig is és azt követően is egy élhetőbb, elnyomástól mentes, igazságos világért küzd. Menthetetlen idealista volt rendkívüli akaraterővel. Szabadulása után alig telt el két hét és már nyomdában volt az első magyarországi néplap, a Munkások Újsága. Az elnevezés is már azt mutatja, hogy Táncsics a jövőbe nézett és tisztán látta, hogy néhány évtized múlva mekkora ereje lesz a magyar munkásmozgalomnak. Mert lett! 1890-ben Apponyi Albert a parlamentben már „szociális olajcseppekért” imádkozott Tisza Kálmán miniszterelnöknek egy olyan mozgalom miatt, melynek városi munkás és vidéki földmunkás tagjai puszta kézzel mentek neki a hazug társadalmi rendnek és nem tántorították őket sem a csendőrök, sem a sortüzek. 1898-ban, egyetlen év alatt 44 munkást mészárolnak le, 114-en sebesülnek meg és 46958 nap börtönt osztanak ki.
1848-ban mindennek csak az előszelét érezni. Amikor Táncsics kiharcolja a nyomdászok béremelését, megdöbben a proletariátushoz hasonlóan gyerekcipőben járó magyar burzsoázia. Hamar rá is jönnek, hogy Táncsics lapja nem csak a polgári forradalom ügyét szolgálja, hanem egy egészen más ügyet is. A Munkások Újsága futótüzet szít. Néhány hét alatt majd ezer előfizetője lesz országszerte és özönlik a panasz, főleg vidékről. A szegények, a falusi parasztok, a felszabadított, de tulajdon nélkül hagyott jobbágyok jelzik a számtalan igazságtalanságot. Amikor Táncsics mindezt szóvá teszi, zendülés szításával vádolják és hadjáratot indítanak ellene. Néhány hónappal szabadulása után sokan újra börtönben szeretnék látni.
Mindeközben a Munkások Újsága kézről-kézre jár, Táncsics maga terjeszti, osztja a fővárosba állatvásárokra érkezőknek. A postahivatalok már megtagadják a lapok postázását, a rendelésfelvételt. A korabeli médiatörvény első áldozata a márciusi tavasz egyik hőse. Hiába vesz saját nyomdát, amolyan korabeli stencilgépet, el kell adni, mert ő olyat nem birtokolhat. A szegények panaszai ömlenek a sorok közül, sok helyen már lázonganak az olvasók. A vármegyék követelik Táncsics lapjának elhallgattatását. Már Kossuth sem maradhat csendben, komoly haragra gerjed, de megérteti az egykori tanítóval, hogy a súlyos társadalmi problémák felemlegetése árt a kibontakozóban lévő honvédő háború, a szabadságharc ügyének. Táncsics elfogadja ezt az álláspontot és ígéretet tesz arra, hogy lapjával nem hergeli a közvéleményt. Azt persze sajnálja, hogy a panaszokat megoldás helyett szőnyeg alá söpri a Honvédelmi Bizottmány. Ő tudja, hogy a megoldatlan gondok százezreket tartanak távol a szabadságharc ügyétől. 1848. év végén adja ki utoljára a Munkások Újságát. Az illetékesek a biztonság kedvéért egy határozattal még biztosítják, hogy később se jelenhessen meg.
Az 1848. április 2-i megjelenés óta eltelt 163 év. Nem kerek az esztendő, de sokunkban most érett meg a gondolat, hogy újra útjára indítsuk a Munkások Újságát, az első magyar néplapot. Visszanyúltunk a gyökerekhez. Ahhoz a ponthoz, ahol érdekvédelmi, érdekképviselő munkánkhoz a legstabilabb fogódzót találhatunk. Táncsics a magyar történelem vörös állócsillaga, mindenki ismeri és senki sem mocskolhatja be azt a nevet, amelyet 1848. március 15-e vésett bele a magyar história nagykönyvébe.
Egy modern és fiatalos, de a hagyományokat sem elhanyagoló kiadványt kívánunk az olvasók kezébe adni. Kezdetben havilapként, később gyakrabban szeretnénk megjelentetni a Munkások Újságát. Fontos, hogy minél több helyre eljussunk, ezért várjuk azok jelentkezését, akik igénylik a lapot és segíteni tudják a terjesztést. Az ingyenességet fenn kívánjuk tartani, a postaköltségekhez viszont hozzájárulást kérünk. A részletekről érdeklődjön mindenki e-mail-ben (munkasokujsaga@gmail.com).
Szintén fontos a közvetlenség. Ezt a lapszámot még lelkes fiatalok állították össze, ráadásul hasonló tempót diktáltunk magunknak, mint Táncsics diktálhatott magának 1848 március 15-e és április 2-a között. Emiatt lehet megfogalmazni kritikát, ezt meg is köszönjük, emellett azonban igényeljük a szerkesztőségi munkába való bekapcsolódást, a vitákat, ezért várjuk az olvasói leveleket, cikkeket. Legyen az új Munkások Újsága, mint elődünk volt: rebellis, nagyszájú emberek harsonája, akik nem fogadják el diktatúrát, de nemet mondanak a szociális igazságtalanságokra is.

Kalmár Szilárd
Főszerkesztő