Nehéz idők jönnek

Megszorítások, kilakoltatások, elszegényedés
Kalmár Szilárd

Túl könnyű lenne kijelenteni, hogy a kormány megbukott. Miként gyalázkodó sorokat is könnyű lenne papírra vetni. A mi feladatunk azonban több ennél. Részletes számadást kell csinálni, tényeket egymás mögé rakva kell megmutatnunk, hogy Magyarországnak rossz, alkalmatlan országvezetése van.
Induljunk a dolgok elejéről. A Fideszre nem az ország kétharmada, hanem csupán harmada szavazott. A választók majd fele otthon maradt, a szavazók alig több mint felének voksa eredményezte a kétharmados többséget.
Sokan remélték, várták, hogy a bal és jobboldal közötti hidegháború végét jelentő elsöprő Fidesz győzelem majd elhozza a közélet nyugalmát, azonban csalódniuk kellett. Orbán Viktor nem tud államférfiként viselkedni. Ő egy közéleti bunyós, aki ha nincs, akkor is keresi a balhét. Az elmúlt egy évben sem hallhattunk mást, csak azt, hogy bel- és külföldi ellenségekkel kell megküzdenie a „Nemzeti Ügyek” kormányának. Ez a pótcselekvés persze érthető, hiszen aki nem tud és nem akar a valódi problémákkal foglalkozni, annak találni kell olyan gumicsontokat, amelyeken a közvélemény el tud rágódni egy ideig.
Ilyen első gumicsont, cselekvéspótlék volt a hírhedt NENYI, azaz a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata. Az ország valódi többsége megdöbbenve vette tudomásul, hogy a „fülkeforradalmárok” tényleg komolyan gondolják azt, hogy ők felette állnak a demokratikus hétköznapok világának. Számukra a kormányzás nem munka, hanem egy küldetés, zavaros gondolatok többségre való ráerőszakolása. Az említett cirkálmányos dokumentum giccses nyelvezetével bizonyította, hogy nem felelősen gondolkodó konzervatívok, hanem demagógok kerültek a kormányrúdhoz.
A többségnek nem erre volt szüksége. A választók azt várták, hogy az új kormány, példátlan felhatalmazásával élve birokra kell a válsággal és fejlődési pályára állítja az országot, azonban nem ez történt, egyszerűen folytatódott a bohózat. Nem a nemzet egységét szimbolizáló, köztiszteletben álló embert választottak meg köztársasági elnöknek, hanem egyszerűen odaraktak egy fájdalmasan lojális és önálló gondolatok nélküli pártkatonát, akiről azóta csak akkor hallunk, ha a keze alól szégyenteljes dokumentumok kerülnek a nyilvánosság elé, nem kevés mulatságot okozva az írástudó magyaroknak.
A kormányunk ellenszenves magabiztossággal, arroganciával előre kikáltotta magát sikeresnek és eredményesnek, azonban végigtekintve a megtett lépések során nincs okunk az optimizmusra. Baloldali szempontból a multik, bankok különadója, illetve a magánnyugdíj-pénztárak államosítása tűnik dicséretes dolognak, azonban a haladónak mondható döntésekre is súlyos árnyak vetülnek. Nem tudjuk azt, hogy a befolyó temérdek pénzt mire költik? A kiadások ellentételezésre, azaz egyszerűen feléli a kormányzat a százmilliárdokat? Ez azért nincs rendjén, mert ezzel a problémákat csak arrébb tolják, de meg nem oldják azokat. Elvárható lenne, hogy ezekből a pénzekből célirányosan oldjanak meg komoly társadalmi problémákat, például a továbbra is időzített bombát jelentő devizahitelesek problémáját. Ebben a formában ez pusztán sarc, amelyet mi fizetünk meg. Nem csökkenek terheink, nem lesz emberibb velünk sem a multi sem a bank, sőt arra vannak ösztönözve, hogy még többet préseljenek ki belőlünk, hogy tudják a kormányzati sarcot fizetni é a profitjuk is megmaradjon.
Látható, hogy a kormányzat baloldalinak bélyegzett lépései pusztán félmegoldást jelentenek. Ezt a kormányt csak legnaívabb liberális elemzők mondhatják baloldalinak. Ez egy klasszikus neokonzervatív, azaz megszorító kormány, amely elvesz a szegényektől és azt odaadja a gazdagoknak. A bevezetett, adócsökkentésnek hazudott egykulcsos jövedelemadó egy méretes pofon volt a többségnek. Amit a legjobban vártak, ami egyetlen komolyan vehető kampányígéret volt nem hozott, hanem vitt. Felháborító politikai cinizmusnak lehetünk szemtanúi, amikor Orbán és hadapródjai Szijjártó, Rogán és Lázár azt magyarázták, hogy jól jártunk. A tények ellenére képesek a szemünkbe hazudni, mert a tények azt mutatják, hogy majd háromszázezer forintot kell keresni ahhoz, hogy pár kiló kenyérre valóval többet vigyünk haza a hónap végén. Persze vannak, akik többet visznek haza százezrekkel ezen egyetlen intézkedésnek köszönhetően, de biztosak vagyunk abban, hogy nekik volt erre a legnagyobb szükségük? A válasz egyértelmű: NEM!
Ráadásul a gazdagoknak adott milliárdok égetően hiányoznak a költségvetésből. Az IMF-el szemben eleinte oly kritikus kormányunk idén tavasszal már fülét-farkát behúzva nyúlt a nemzetközi pénzügyi körök által is szorgalmazott recepthez, a világszerte elutasított megszorítások alkalmazásához. Persze nem kell ezen meglepődni. Napjainkban a fél világ hasonlóan gondolkodik. Vegyünk el a szegényektől és adjuk oda a gazdagoknak. Sajnos majd mindenhol az a trend, hogy több marad a magas jövedelműeknél és kevesebb a középosztálynál és attól lefelé. Az első Orbán-kormány egy évtizede még legalább egy széles társadalmi réteget, a fiatalabb középosztályt támogatta, mostanra már őket is magára hagyta.
Az elmúlt hónapokban sokan éppen azt remélték, hogy a kormány majd segítő kezet nyújt azoknak a munkavállalóknak, a dolgozó többségnek, amely a hátán viszi ezt az országot. Ez a társadalmi réteg csapdahelyzetbe került a devizahitelek dominanciája miatt. A radikálisan megnövekedett törlesztőrészletek egyre több családban viszik el az összes pénzt, sok helyről hallani, hogy munka mellett is éheznek emberek, mert csak így tudják fizetni a banki sarcokat. Egyre több család robban szét az anyagi gondok miatt. Őket nem védi a moratórium, mert a bebukott hitelesek azt már nem érzik otthonunknak. Érzik, tudják, hogy pár hónap múlva jön a végrehajtó és mehetnek az utcára, ráadásul az ingatlanok többsége nem ad fedezetet a hitelre, így az újrakezdést lehetetlenné tevő adósságterhet írnak nevükre, amelynek törlesztése életük végéig fogja elvinni jövedelmük harmadát, úgy hogy még fedél sem lesz a fejük felett.
A jobboldal az országra erőlteti perverz társadalompolitikáját, amelynek lényege az, hogy a gyengéket ki kell taszítani a közösségekből, esélyt sem adni számukra a felemelkedésre. Ezek a politikusok azt gondolják, hogy rendőri erővel, jogszabályi tiltással megoldható minden. Láthatjuk, hogy nem. El lehet tüntetni a hajléktalanokat az aluljáróból, lehet tiltani a kukázást, de gond ettől még megmarad. Talán nem véletlen, hogy az idei télen megdöbbentően sokan, négyszázan fagytak meg. Többségük saját otthonában. Azt is láthatjuk, hogy a vidék problémáját, a munkahelyek hiányát nem tudja, de nem is akarja megoldani a kormányzat. Fejlesztések, komoly közberuházások helyett néhány tucattal több rendőrt állítanak szolgálatba, remélve, hogy azok jelenléte megakadályozza majd azt, hogy a szegények és reménytelen helyzetbe kerülők lázongani kezdjenek. Orbán Viktornak csak látszólag ellenzéke Vona Gábor. Ők ketten jól kiegészítik egymást, mert a miniszterelnök jól tudja, hogy a tömegek elégedetlenségét leszerelni a leghatékonyabban úgy lehet, ha a szegényt a szegényre uszítják. Amíg ugyanis a szegény magyarok ellenségként a szegény cigányokat látják és nem az országot sötét zsákutcába vivő politikusokat, addig ők nyugodtan csinálhatnak bármit.
Széll Kálmán terv. Szemérmesen így nevezték el a „OrbánMatolcsy-csomagot”. Hangoztatták, hogy komoly reformok lesznek, mintha a magyar ember nem kapna frászt a „reform” szó hallatán. Sajnos az elmúlt harminc évben megtanultuk, hogy a „reform” azt jelenti, hogy drágább lesz minden. A benzin, a kenyér, a tej, az iskola. Most sincs ez másként. Egekben a benzin ára, de már nem csak emiatt megyünk át a szomszéd országokba. A liszt, a cukor és a legtöbb élelmiszer olcsóbb kint. Vajon miért van ez? Milyen csodát tettek a szlovákok, románok, szlovének, de lassan már az ukránok is, hogy náluk olcsóbb az élet, mint nálunk? Miért van nálunk folyamatos megszorításokra szükség? Miért kell a legaljasabb eszközökkel támadást indítani a szegények ellen, elvéve a munkanélküli segélyt, a rokkantsági pénzeket és minden alternatív jövedelmet? Az, hogy sok rokkant van az országban, a jéghegy csúcsa. Miért vannak olyan sokan? Azért, mert nincs munka. Leírom még egyszer, hogy mindenkiben tudatosodjon: NINCS MUNKA. Millió feladat vár megoldásra: a rogyadozó gátak, a gyalázatos állapotban lévő közútrendszer, az elhanyagolt csatornahálózat, amiből öntözni lehetne a földeket távol a bővizű folyóktól is. Volna feladat rengeteg, mégis a magyar vidék válságának a központi eleme az, hogy: NINCS MUNKA. Miután a magyar jobboldal kárpótlásnak nevezett szabadrablással szétverte a magyar mezőgazdaságot, mióta az új földesurak, Orbán gazdái csak feketén foglalkoztatnak, azóta mindenki retteg. Azért menekültek oly sokan a rokkantság és a segélyek irányába, mert enélkül éhen haltak volna. Az elmúlt években a kormányzat lényegében alamizsnán tartott több százezer embert. Most a jobboldal azt mondja, hogy ennek vége, de a kérdés adja magát, hogy akkor mi lesz helyette? Semmi. Egyszerűen van Magyarországon néhány százezer, de inkább millió ember, akikre nincs szükség Orbán Viktor szerint. Mi legyen velük? A kormányzat erről a területről elvonja a forrásokat, mert például az egykulcsos adó miatt kell a gazdagoknak.
Rendjén van ez így? Nincs. Egyetlen embertársunk sem fölösleges. Ha elkezdjük méregetni, hogy ki hasznos és ki haszontalan, akkor egy ízig-vérig náci világban találjuk magunkat. Ha elfelejtjük a szolidaritást és helyére a jobboldal által áhított individuális, azaz az egyéni önzést központba helyező társadalmi rendet tesszük, akkor hatalmas robajjal fog ez az ország összeomlani. Ha ezt el akarjuk kerülni, akkor új alternatívákat kell találnunk. A hazai közéleti elit megbukott. Nem csak a politikusok, hanem mindazok, akik képtelenek voltak ellensúlyozni, hogy Magyarország ebbe a csúnya zsákutcába kerüljön. A jobboldal totális hatalmával visszaélve szétveri a jóléti rendszert és szétveri a demokratikus kereteket is. Összehangolt támadás zajlik a szabad sajtó ellen és alkotmányozásnak nevezett bohóckodással tesznek azért, hogy Orbán Viktor demokratikusan leválthatatlan vezetője legyen az országnak. Abszurd és félelmetes kísérletben vagyunk fehéregerek. Minden lázongásukat lehet szánalmasnak minősíteni, de egy biztos: Ők csak akkor dőlhetnek hátra, ha azt látják, hogy feladtuk és lemondtunk arról a vágyunkról, hogy helyes útra tereljük közös ügyeinket. A feladat tehát ma is az, hogy: KÜZDJÜNK EGY IGAZSÁGOSABB VILÁGÉRT, EGY ÉLHETŐ MAGYARORSZÁGÉRT!