Kalocsai Kinga
A vörösiszap a mai napig a devecseri, kolontári, somlóvásárhelyi lakosok mindennapjaihoz tartozik. A vörösiszap nem múlt el, nem tűnt el, nem takarították el, az emlékekből pedig soha nem is fog eltűnni, de hatásai lehet, hogy nem csak ott maradnak meg.
Fél éve törte át az iszap máig letisztázatlan körülmények között a X-es kazetta sarkát. Elöntötte a környező településeket, ezzel örökre megváltoztatva a helyi lakosok életét. Most fél évvel később semmi nem változott, az iszap még mindig jelen van az említett három településen és hatásait legalább 30 km-es körzetben érzékelteti. A levegő szállópor tartalma szinte folyamatosan az egészségügyi határérték felett van és gyakran meghaladja a megengedett érték dupláját. Egyre több az asztmás és egyéb légúti betegségben szenvedők száma, a gyerekeket a mai napig nem merik szüleik az utcára engedni.
A helyiek egyszerre lettek kísérleti nyulak és rabok. Kísérleti nyulak, mert még soha nem történt ilyen, senki nem tudja milyen rövid- és hosszú távú hatásai lehetnek az iszapnak. A tudomány is csak találgat, de ha ismernék pontosan a vörösiszap hatásait, akkor sem lehetnénk tisztában azzal, hogy a X-es kazettában tárolt vörös iszony milyen hatással lehet az egészségre, mivel az már kiderült, hogy ide nem csak a MAL Zrt. hordta a saját mocskát. Elég aggasztó, hogy már most elkezdtek megjelenni a különböző figyelmeztető jelek, mint például az asztma és ez mind egy téli időszak után. Egy olyan időszak után, amikor a levegő nedves és nem engedi a port nagy mértékben a levegőbe kerülni. Most jön a tavasz, a száraz, jó idő, a meleg levegő felszállítja majd az apró porszemcséket, amelyet nagy mennyiségben fognak így az emberek belélegezni, ráadásul a bontási munkálatokat is erre az időszakra időzítették, ezzel még nagyobb port generálva a helyieknek. Kezdődik az ültetési időszak, a helyiek mezőgazdaságra, termelésre vannak berendezkedve, de senki nem mer ültetni, senki nem merné az elültetett répát vagy éppen a fáról leszedett almát az ebédlőasztalra tenni. Nincsenek megfelelő egészségügyi vizsgálatok sem, vagy ha vannak, eredményeiket titokban tartják, ahogy egyéb föld- és vízmérési eredményeket is. Közel 10.000 ember életével folyik a játék, az a játék, amit a magyar kormány és a helyi vezetés játszik. Élő hús-vér embereken folyik az a kísérletezés, amit patkányokon sem volna szabad.
A helyiek rabok, mert nem tudnak elköltözni, semmi esélyük nincs az elköltözésre. Aki megtehette, a gazdagabbak már rég elmentek, közvetlenül a katasztrófát követő hetekben. Akinek viszont nem volt annyi tartaléka az iszap rabjává vált. Házaik elértéktelenedtek, senki nem venné meg őket az eredeti áron, de valljuk be ingyen sem kellene senkinek. Sok ház ezenfelül jelzáloggal terhelt, sakk-matt helyzet alakult ki. Nem tudnak miből új házat venni, segítség nélkül életük végéig ott maradnak, pedig el akarnak menni, a legtöbben költözni akarnak! A magyar állampolgárok soha nem látott összefogást mutattak a katasztrófát követő hetekben és közel 2 milliárd forintot adtak össze az érintett települések lakóinak. Ezt azonban nem a helyiekre fordították, nem egészségügyi helyzetük javítására, vagy egy új élet elkezdésére messze a szörnyű emlékekkel teli iszapos vidéktől, hanem különböző beruházásokra, sportcsarnok építésére, mesterséges tavak kialakítására, amire semmi szüksége a helyi lakosoknak, csak éppen valaki jó pénzt tehet zsebre ebből az összegből. Nem erre adtuk a pénzt! A helyiek folyamatos rettegésben élnek, rettegnek attól, hogy mit hoz a holnap, és mi lesz 5 év múlva, életük teljes bizonytalanság.
Hat hónappal később semmi nem változott, most már elég! Elég volt a rabságból, elég volt a kísérletezésből! – mondják a helyiek. Érzik, hogy most már nekik kell tenni, nekik kell cselekedni, mert helyettük senki nem fog. Mindenki elfelejtette ma már az iszapot és azt, hogy ott még a mai napig emberek élnek a vörös méregben. Már nem is emlékeznek rá, vagy a kormány és a média propagandájának köszönhetően azt hiszik, hogy minden szép és hatalmas fejlődésnek indult a térség, ha egyszer odamennének tudnák, hogy ennek a gyökeres ellentétje igaz. Leszállva a vonatról az ember azt érzi, hogy valami nincs rendben a levegőben, furcsa szagot érez, majd pár perc múlva a torkában gombócként jelenik meg az iszap íze és néhány perc elteltével, főleg ha ’kedvező’ széljárás van a szemében is égést fog érezni. A helyieknek elég volt ebből! Végre elindult az összefogás, cigány és nem cigány, volt gárdista és baloldali, mindenki együtt menetel most. Rájöttek, hogy csak az összefogás segíthet, csak egymás segítésével tudnak magukon is segíteni, tudják, hogy nem egymás ellenségei, hanem az ellenség kívül van. Összefogtak, létrehozták saját érdekvédelmi egyesületüket, aminek az a fő célja, hogy normális, mindenre kiterjedő egészségügyi vizsgálatok és megfelelő kezelések legyenek, valamint aki el akar menni, az elmehessen. Harcolni fognak az életükért, semmi mást nem kérnek, mint egy esélyt az életre, ez azért nem egy nagy kérés…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése