2010. máj. 9.

Programajánló, csüt 15.30 örökmozgó Orfeo

Az Orfeo hangsúlyosan politizáló fiatalok közössége volt, akik radikális baloldalinak tekintették magukat, szolidárisak voltak a harmadik világgal, szembenálltak a "létező szocializmus" - szerintük munkásellenes és represszív - gyakorlatával, rokonszenveztek a baloldali diákmozgalmakkal, Vietnammal, Guevarával és a forradalmakkal, függetlenségi harcokkal. (Több más akkori ellenzéki csoportosulással szemben nem a parlamenti demokrácia, hanem egy valódi baloldali fordulat lehetősége foglalkoztatta őket.) Másfelől pedig keresték a kapcsolódási pontokat a magyar népi kultúra, népzene autentikus hagyományaival, s a NÉKOSZ-t tekintették az utolsó olyan magyar politikai mozgalomnak, amelyhez kapcsolódni tudtak. Alkotói tevékenységükben az egyéni hang kialakításánál fontosabb szempont volt, hogy együttes munkával a társadalmi viszonyokat minél hitelesebben és szuggesztívebben megjelenítsék. Ezért a szokásosnál sokkal nagyobb munkamennyiséget fektettek be egy-egy produkciójukba, mondhatni, megszállottan hittek a munkájukban, bármiféle munkában.

KLIKK

Mazsolázz a régebbi hírek között!