A Munkások Újságát itt találod:
KLIKK
2011. szept. 27.
2011. máj. 2.
Megjelent a Munkások Újságának májusi száma
Már megtekinthető az interneten is a Munkások Újságának 2011. májusi száma.
KLIKK
KLIKK
2011. ápr. 16.
Budapesten az Európai Baloldali Párt
Az európai alternatív baloldali pártokat tömörítő szervezet ülésén megjelentek a hivatalos program szerint az Európai Unió aktuális gazdasági és társadalmi helyzetét értékelik, egyeztetnek az arab világ forradalmi történéseiről, illetve értékelik az EU magyar elnökséget is.
Az Európai Baloldali Párt tagjait is tömörítő Európai Parlamenti frakció a GUE/NGL korábban többször hevesen bírálta a magyar kormányt, hasonlóan a szociáldemokratákhoz és zöldekhez.
Az EBP elnöke szombat reggel egy nagyszabású roma integrációs konferencián tart nyitóbeszédet.
Forrás: http://www.European-Left.org
2011. ápr. 9.
EURÓPAI DOLGOZÓK BUDAPESTI SEREGSZEMLÉJE
Gratulálunk mindazon szakszervezeti tagoknak, akik megmutatták, hogy az érdekvédelmi szervezetek rendkívüli erőt tudnak mutatni!
TEKINTSE MEG AZ ESEMÉNYEN KÉSZÜLT FÉNYKÉPEKET! KLIKK
2011. ápr. 8.
Bemutatkozik a Munkások Újsága
1848-ban mindennek csak az előszelét érezni. Amikor Táncsics kiharcolja a nyomdászok béremelését, megdöbben a proletariátushoz hasonlóan gyerekcipőben járó magyar burzsoázia. Hamar rá is jönnek, hogy Táncsics lapja nem csak a polgári forradalom ügyét szolgálja, hanem egy egészen más ügyet is. A Munkások Újsága futótüzet szít. Néhány hét alatt majd ezer előfizetője lesz országszerte és özönlik a panasz, főleg vidékről. A szegények, a falusi parasztok, a felszabadított, de tulajdon nélkül hagyott jobbágyok jelzik a számtalan igazságtalanságot. Amikor Táncsics mindezt szóvá teszi, zendülés szításával vádolják és hadjáratot indítanak ellene. Néhány hónappal szabadulása után sokan újra börtönben szeretnék látni.
Mindeközben a Munkások Újsága kézről-kézre jár, Táncsics maga terjeszti, osztja a fővárosba állatvásárokra érkezőknek. A postahivatalok már megtagadják a lapok postázását, a rendelésfelvételt. A korabeli médiatörvény első áldozata a márciusi tavasz egyik hőse. Hiába vesz saját nyomdát, amolyan korabeli stencilgépet, el kell adni, mert ő olyat nem birtokolhat. A szegények panaszai ömlenek a sorok közül, sok helyen már lázonganak az olvasók. A vármegyék követelik Táncsics lapjának elhallgattatását. Már Kossuth sem maradhat csendben, komoly haragra gerjed, de megérteti az egykori tanítóval, hogy a súlyos társadalmi problémák felemlegetése árt a kibontakozóban lévő honvédő háború, a szabadságharc ügyének. Táncsics elfogadja ezt az álláspontot és ígéretet tesz arra, hogy lapjával nem hergeli a közvéleményt. Azt persze sajnálja, hogy a panaszokat megoldás helyett szőnyeg alá söpri a Honvédelmi Bizottmány. Ő tudja, hogy a megoldatlan gondok százezreket tartanak távol a szabadságharc ügyétől. 1848. év végén adja ki utoljára a Munkások Újságát. Az illetékesek a biztonság kedvéért egy határozattal még biztosítják, hogy később se jelenhessen meg.
Az 1848. április 2-i megjelenés óta eltelt 163 év. Nem kerek az esztendő, de sokunkban most érett meg a gondolat, hogy újra útjára indítsuk a Munkások Újságát, az első magyar néplapot. Visszanyúltunk a gyökerekhez. Ahhoz a ponthoz, ahol érdekvédelmi, érdekképviselő munkánkhoz a legstabilabb fogódzót találhatunk. Táncsics a magyar történelem vörös állócsillaga, mindenki ismeri és senki sem mocskolhatja be azt a nevet, amelyet 1848. március 15-e vésett bele a magyar história nagykönyvébe.
Egy modern és fiatalos, de a hagyományokat sem elhanyagoló kiadványt kívánunk az olvasók kezébe adni. Kezdetben havilapként, később gyakrabban szeretnénk megjelentetni a Munkások Újságát. Fontos, hogy minél több helyre eljussunk, ezért várjuk azok jelentkezését, akik igénylik a lapot és segíteni tudják a terjesztést. Az ingyenességet fenn kívánjuk tartani, a postaköltségekhez viszont hozzájárulást kérünk. A részletekről érdeklődjön mindenki e-mail-ben (munkasokujsaga@gmail.com).
Szintén fontos a közvetlenség. Ezt a lapszámot még lelkes fiatalok állították össze, ráadásul hasonló tempót diktáltunk magunknak, mint Táncsics diktálhatott magának 1848 március 15-e és április 2-a között. Emiatt lehet megfogalmazni kritikát, ezt meg is köszönjük, emellett azonban igényeljük a szerkesztőségi munkába való bekapcsolódást, a vitákat, ezért várjuk az olvasói leveleket, cikkeket. Legyen az új Munkások Újsága, mint elődünk volt: rebellis, nagyszájú emberek harsonája, akik nem fogadják el diktatúrát, de nemet mondanak a szociális igazságtalanságokra is.
Kalmár Szilárd
Főszerkesztő
Letölthető a Munkások Újsága
IDE KATTINTVA EGYBEN, SZERKESZTETT FORMÁBAN OLVASHATJA A LAPOT!
Az alábbi linkre kattintva letölthető a Munkások Újságának pdf verziója.
http://data.hu/get/3701119/munkasok_ujsaga_1_szam.pdf
VÁLASSZA A LASSÚ LETÖLTÉST A FELKÍNÁLT LEHETŐSÉGEK KÖZÜL!
Antikapitalista profilunk kell legyen - Interjú Diether Dehm
Az interjú megjelent a Munkások Újságának 2011. áprilisi számában.
Diether Dehm a Die Linke (Német Balpárt) képviselője a berlini Német Szövetségi Gyülésben. A külügyi bizottság tagjaként sokat foglalkozik Magyarország ügyeivel is. Az Európában sokat támadott magyar médiatörvényt az elsők közt bírálta hazájában. A Bundestagban tartott indulatos parlamenti felszólalásában szorgalmazt, hogy Németország keményebben lépjen fel a magyar kormánnyal szemben, ne hagyja, hogy az egy példátlanul szigorú, a sajtót sarokba szorító törvényt fogadjon el.
- Orbán Viktor gyakran mondta azt, hogy akik a magyar médiatörvényt támadják, Magyarországot támadják. Igaz ez?
Nem, teljes mértékben ennek az állításnak az ellenkezője igaz. A magyar médiatörvény, amit Orbán Viktor jobboldali kormánya bevezetett egy valódi és botrányos támadás Magyarországon a szólásszabadság ellen. Legalizálja a cenzúrát és lehetővé teszi a kormány számára, hogy elhallgatassa a kritikus újságírókat, főképp a baloldalon. Ezzel lényegében aláássa a demokráciát. Azonban a törvény hatásai messze túl mutatnak Magyarországon: ez a törvénye valójában támadás a demokrácia ellen az egész Európai Unióban.
- A DIE LINKE miért mond ilyen határozottan nemet a törvényre? Európában egyáltalán van szükség ilyen törvényekre?
Ahogy mondtam, ez a törvény fenyegetést jelent a demokráciára. Orbán törvénye része egy szélesebb körű jelenségnek: Egész Európában kísérleteket látunk a jobboldali kormányoktól arra, hogy irányítsák a médiát. Olaszország a legszembetűnőbb pélta. Berlusconi számos kísérletet tett már arra, hogy ellenőrizze és manipulálja a médiát, hogy elhallgattassa a kritikusokat és így megmeneküljön a korrupciós vádak elől. Hasonló folyamat figyelhető meg Franciaországban és Németországban is. Az európai baloldal nem engedheti, hogy ezen tendenciák tovább terjedjenek. Harcolnunk kell a szabad és független médiáért, sajtóért. Ezért kritizálta a DIE LINKE Németországban Orbán törvényét. Személy szerint én beszéltem erről a kérdésről a parlamentben és, az illetékes bizottságban és kiadtam egy tiltakozó sajtónyilatkozatot is.
- Magyarországon nagyon megerősödtek a neonáci erők, a szélsőjobbnak parlamenti képviselete is van. A die linke partner ezen szervezetek elleni küzdelemben?
A DIE LINKE támogat minden harcot a fasizmus és a neonácik ellen Európában. Természetesen mi nem tudunk Németországból direkt módon harcolni a magyar fasiszták ellen. Sajnos mi sem vagyunk könnyű helyzetben, mert a Németországban zajló küzdelemre is koncentrálnunk kell. Nálunk a baloldal szövetséget formált más demokratákkal, a demokratikus pártokkal, a szakszervezetekkel és az alulról jövő civil szerveződésekkel. Az elmúlt években ennek köszönhetően elég sikeresek voltunk a náci tüntetések blokkolásában. A legjobb példa erre Drezda, ahol a neonácik minden évben felvonulásokkal próbálkoznak, sikertelenül. Természetesen a neofasizmus elleni küzdelem egy komoly nemzetközi feladat, és a baloldalnak Európa-szerte együtt kell működnie a lehető legszorosabban. Ígérem, hogy a DIE LINKE mindig megpróbál majd segíteni nektek saját harcotokban. Azt azonnal fel is ajánlom, hogy a rendelkezésetekre álló videókat küldjétek el nekem, azt szívesen felteszem saját weboldalamra, ezzel is segítve azt, hogy felkeltsétek a közvélemény figyelmét és a haladó erőket mozgósítsátok.
- Kanyarodjunk a német belpolitika irányába. A DIE LINKE rendkívül sokat erősödött az utóbbi években. Van lehetőség a további erősödésre?
Az elmúlt években és különösen a DIE LINKE 2007-es megalakulása után jelentősen megnőtt a támogatottságunk. Mi vagyunk az egyetlen német párt, amely radikálisan felszólalt a neoliberális gazdasági reformok és a társadalmi juttatások lefaragása, azaz a megszorítások ellen. A privát bankiszektor és a monopolhelyzetben lévő vállalatokat államosítására követeltük, melyek felelősek a jelenlegi gazdasági válságért. A gazdaság mélyreható demokratizálása és az erős állam a feltétele annak, ha jelenlegi válságból ki akarunk lábalni. Az energiaágazat államosítását is követeltük. A legutóbbi katasztrófa Japánban egyértelműen hangsúlyozza, hogy a követeléseinket helyesek voltak: A profitorientált, magántulajdonban lévő és monopolisztikus energiaszektor óriási veszélyt jelent az emberek biztonságára, különösen abban az esetben, ha egy ilyen veszélyes technológiáról beszélünk, mint az atomenergia.
Sajnálatosan egy olyan időszakban vagyunk Most, amikor támogatottságunk stagnál, mert nem ragaszkodtunk a központi kérdésekhez - mint a magántulajdon a köztulajdonnal szemben, a javak elosztása, a szocialista alternatívák a kapitaizmussal szemben – ahogy tettük azt a múltban.
De biztos vagyok benne, hogy a DIE LINKE visszatér ehhez. Még mindig több erőfeszítést kell tennünk az emberek mozgosítására az „utcáról”. Világosabbá kell tennünk érveinket és új programunkat.
- Magyarországon és Németországban is nagyon sokan vannak azok, akik a gazdasági válság miatt nehéz helyzetben vannak. Nálunk a szélsőjobb szólítja meg ezeket az embereket, Németországban a DIE LINKE. Mi a titka ennek a hatékonyságnak?
Elméletben nagyon egyszerű: meg kell győzni az embereket arról, hogy a "Deutsche Bank", a teljes privátbanki szektor, valamint a nagyvállalatok miatt van válság, és eközben még mindig profitot termelnek, miközben az embereknek „meg kell húzni a nadrágszíjat”.
Nekünk, ahogy baloldali pártoknak mindenhol, az a feladatunk, hogy „civilizáljuk” a munkások, munkanélküliek, kisvállalkozók haragját. Ez a legfontosabb. Ha nem tudjuk ezt a feladatunkat ellátni, akkor az ellenségeinknek, a szélsőjobboldalnak lehetősége lesz arra, hogy visszaéljen ezzel a dühvel, demokráciaellenes és rasszista módon. A DIE LINKE már meglehetősen sikeres volt abban, hogy megnevezte a gazdasági, pénzügyi és társadalmi válság nyerészkedőit. De még mindig óriási kihívással kell szembenéznünk: Fel kell fednünk a kapcsolatokat a neo-liberális kapitalista és fasiszta ideológiák között. A neo-liberális kapitalista politika és a támadások a szociális jólét és a demokrácia - amelyeket Európába thatcherizmus vezetett be – adják meg az alapot az anti-szociális, kirekesztő politika és ideológiák számára. Jobboldali politikusok, mint Berlusconi, Jörg Haider Ausztriában és Orbán Magyarországon megmutatták, hogy a neoliberális gazdaságpolitika könnyen együtt él, sőt erősí a rasszista és újfasiszta ideológiákat és mozgalmakat.
- Az elmúlt év decemberében az Európa Baloldal vezetőségébe választottak. Ez a pártszövetség milyen akciókat tervez a jövőben?
Ha egy konkrét dolgot kell kiemeljek, azt hiszem, az egyik legfontosabb határozata az Európai Baloldali Párt harmadik kongresszusának Párizsban az volt, hogy előkészít egy európai polgári kezdeményezést egy Európai Szociális és Ökológiai Alapért, Bár a lisszaboni szerződés korlátozza a polgári kezdeményezések hatalmát, egy sikeres mozgósítás azonban erős politikai üzenetet küldhet a bankok és a vállalati tőke által irányított Európai Unió ellen.
Általánosabb feladatunk az, hogy megszilárdítsuk az Európai Baloldali Párt strultúráját és így közös politikai akciókat csinálhassunk.
Ebben a pillanatban nagyra értékelem az EBP egyértelmű álláspontját a Líbia elleni háborúban. Az imperialista beavatkozás nagyon veszélyes az egész régió számára. Ez egy új kísérletet arra, hogy irányítsák a világot. Azt gondolom, hogy nagyon fontos az, hogy az EBP egy antiimperialista erő, és elítéli a háborúkat és felszólal az olyan politikai kísérleteket ellen, amelyek mögött a hadiipari óriások állnak jelmondatukkal, hogy a „profit az emberek felett”.
- Magyarországon nagyon sok kis szervezetből áll a parlamenten kívüli baloldal. Mit üzensz azoknak, akik egy DIE LINKE-hez hasonló szervezetet szeretnének látni Magyarországon is?
Németországban mi mindent megtettünk azért, hogy egyesítsük az új baloldali folyamatokat, folyamatosan szemünk előtt tartva – ez ma is így van -, mottónkat, amely így szól: EGYESÜLVE ERŐSEK VAGYUNK. Persze a különböző emberek, különböző politikai irányú mozgalmak és pártok egyesítése, a különböző tapasztalatokkal rendelkezők együttműködése nem lehet problémamentes, de mi létre akartuk hozni az új baloldalt. És minden nap egyeztetnünk kellett, hogy melyek azok a pontok és problémák, amelyek a további vitájára és pontosítására van szükség. Vannak tehát viták, de közös céljainkat egységesen követjük: harcolunk a kapitalista rend ellen, küzdünk a társadalmi igazságosságért, a szolidaritás emberi közösségekért és a békés világért.
- Ha nem politikával foglalkozol, mivel foglalod el magad? Azt tudjuk, hogy nem ijedsz meg, ha valaki a kezedbe nyom egy gitárt...
Nem, nem igazán. (Mosoly).
Politikai fejlődésemet azzal kezdtem, hogy dalokat írtam és énekeltem, és tagja lettem a Szociáldemokrata Pártnak. Barátaimmal az az ötletünk támadt, hogy „Dalok a Parkban” néven indítsunk kulturális zenei rendezvénysorozatot Frankfurtban (Main). Ez nagyon népszerű lett, és sok más városban is szerveztek hasonló rendezvényeket.
Ma Brecht dalokat énekelek és ezekben a napokban egy CD-n dolgozom saját szerelmes dalaimmal, ebben segít a zongoristám és egy rock banda is. Igazán pihentető és felüdítő időtöltés nekem, ha kevés szabadidőmet a szövegírással tölthetem. Néhány évvel ezelőtt ki tudtam adni egy regényt az olasz partizánokról és a dalukról a "Bella Ciao"-ról. A politika, az írás és a zenélés mellett ha marad időm, azt a barátaimmal szeretem tölteni.
- Orbán Viktor gyakran mondta azt, hogy akik a magyar médiatörvényt támadják, Magyarországot támadják. Igaz ez?
Nem, teljes mértékben ennek az állításnak az ellenkezője igaz. A magyar médiatörvény, amit Orbán Viktor jobboldali kormánya bevezetett egy valódi és botrányos támadás Magyarországon a szólásszabadság ellen. Legalizálja a cenzúrát és lehetővé teszi a kormány számára, hogy elhallgatassa a kritikus újságírókat, főképp a baloldalon. Ezzel lényegében aláássa a demokráciát. Azonban a törvény hatásai messze túl mutatnak Magyarországon: ez a törvénye valójában támadás a demokrácia ellen az egész Európai Unióban.
- A DIE LINKE miért mond ilyen határozottan nemet a törvényre? Európában egyáltalán van szükség ilyen törvényekre?
Ahogy mondtam, ez a törvény fenyegetést jelent a demokráciára. Orbán törvénye része egy szélesebb körű jelenségnek: Egész Európában kísérleteket látunk a jobboldali kormányoktól arra, hogy irányítsák a médiát. Olaszország a legszembetűnőbb pélta. Berlusconi számos kísérletet tett már arra, hogy ellenőrizze és manipulálja a médiát, hogy elhallgattassa a kritikusokat és így megmeneküljön a korrupciós vádak elől. Hasonló folyamat figyelhető meg Franciaországban és Németországban is. Az európai baloldal nem engedheti, hogy ezen tendenciák tovább terjedjenek. Harcolnunk kell a szabad és független médiáért, sajtóért. Ezért kritizálta a DIE LINKE Németországban Orbán törvényét. Személy szerint én beszéltem erről a kérdésről a parlamentben és, az illetékes bizottságban és kiadtam egy tiltakozó sajtónyilatkozatot is.
- Magyarországon nagyon megerősödtek a neonáci erők, a szélsőjobbnak parlamenti képviselete is van. A die linke partner ezen szervezetek elleni küzdelemben?
A DIE LINKE támogat minden harcot a fasizmus és a neonácik ellen Európában. Természetesen mi nem tudunk Németországból direkt módon harcolni a magyar fasiszták ellen. Sajnos mi sem vagyunk könnyű helyzetben, mert a Németországban zajló küzdelemre is koncentrálnunk kell. Nálunk a baloldal szövetséget formált más demokratákkal, a demokratikus pártokkal, a szakszervezetekkel és az alulról jövő civil szerveződésekkel. Az elmúlt években ennek köszönhetően elég sikeresek voltunk a náci tüntetések blokkolásában. A legjobb példa erre Drezda, ahol a neonácik minden évben felvonulásokkal próbálkoznak, sikertelenül. Természetesen a neofasizmus elleni küzdelem egy komoly nemzetközi feladat, és a baloldalnak Európa-szerte együtt kell működnie a lehető legszorosabban. Ígérem, hogy a DIE LINKE mindig megpróbál majd segíteni nektek saját harcotokban. Azt azonnal fel is ajánlom, hogy a rendelkezésetekre álló videókat küldjétek el nekem, azt szívesen felteszem saját weboldalamra, ezzel is segítve azt, hogy felkeltsétek a közvélemény figyelmét és a haladó erőket mozgósítsátok.
- Kanyarodjunk a német belpolitika irányába. A DIE LINKE rendkívül sokat erősödött az utóbbi években. Van lehetőség a további erősödésre?
Az elmúlt években és különösen a DIE LINKE 2007-es megalakulása után jelentősen megnőtt a támogatottságunk. Mi vagyunk az egyetlen német párt, amely radikálisan felszólalt a neoliberális gazdasági reformok és a társadalmi juttatások lefaragása, azaz a megszorítások ellen. A privát bankiszektor és a monopolhelyzetben lévő vállalatokat államosítására követeltük, melyek felelősek a jelenlegi gazdasági válságért. A gazdaság mélyreható demokratizálása és az erős állam a feltétele annak, ha jelenlegi válságból ki akarunk lábalni. Az energiaágazat államosítását is követeltük. A legutóbbi katasztrófa Japánban egyértelműen hangsúlyozza, hogy a követeléseinket helyesek voltak: A profitorientált, magántulajdonban lévő és monopolisztikus energiaszektor óriási veszélyt jelent az emberek biztonságára, különösen abban az esetben, ha egy ilyen veszélyes technológiáról beszélünk, mint az atomenergia.
Sajnálatosan egy olyan időszakban vagyunk Most, amikor támogatottságunk stagnál, mert nem ragaszkodtunk a központi kérdésekhez - mint a magántulajdon a köztulajdonnal szemben, a javak elosztása, a szocialista alternatívák a kapitaizmussal szemben – ahogy tettük azt a múltban.
De biztos vagyok benne, hogy a DIE LINKE visszatér ehhez. Még mindig több erőfeszítést kell tennünk az emberek mozgosítására az „utcáról”. Világosabbá kell tennünk érveinket és új programunkat.
- Magyarországon és Németországban is nagyon sokan vannak azok, akik a gazdasági válság miatt nehéz helyzetben vannak. Nálunk a szélsőjobb szólítja meg ezeket az embereket, Németországban a DIE LINKE. Mi a titka ennek a hatékonyságnak?
Elméletben nagyon egyszerű: meg kell győzni az embereket arról, hogy a "Deutsche Bank", a teljes privátbanki szektor, valamint a nagyvállalatok miatt van válság, és eközben még mindig profitot termelnek, miközben az embereknek „meg kell húzni a nadrágszíjat”.
Nekünk, ahogy baloldali pártoknak mindenhol, az a feladatunk, hogy „civilizáljuk” a munkások, munkanélküliek, kisvállalkozók haragját. Ez a legfontosabb. Ha nem tudjuk ezt a feladatunkat ellátni, akkor az ellenségeinknek, a szélsőjobboldalnak lehetősége lesz arra, hogy visszaéljen ezzel a dühvel, demokráciaellenes és rasszista módon. A DIE LINKE már meglehetősen sikeres volt abban, hogy megnevezte a gazdasági, pénzügyi és társadalmi válság nyerészkedőit. De még mindig óriási kihívással kell szembenéznünk: Fel kell fednünk a kapcsolatokat a neo-liberális kapitalista és fasiszta ideológiák között. A neo-liberális kapitalista politika és a támadások a szociális jólét és a demokrácia - amelyeket Európába thatcherizmus vezetett be – adják meg az alapot az anti-szociális, kirekesztő politika és ideológiák számára. Jobboldali politikusok, mint Berlusconi, Jörg Haider Ausztriában és Orbán Magyarországon megmutatták, hogy a neoliberális gazdaságpolitika könnyen együtt él, sőt erősí a rasszista és újfasiszta ideológiákat és mozgalmakat.
- Az elmúlt év decemberében az Európa Baloldal vezetőségébe választottak. Ez a pártszövetség milyen akciókat tervez a jövőben?
Ha egy konkrét dolgot kell kiemeljek, azt hiszem, az egyik legfontosabb határozata az Európai Baloldali Párt harmadik kongresszusának Párizsban az volt, hogy előkészít egy európai polgári kezdeményezést egy Európai Szociális és Ökológiai Alapért, Bár a lisszaboni szerződés korlátozza a polgári kezdeményezések hatalmát, egy sikeres mozgósítás azonban erős politikai üzenetet küldhet a bankok és a vállalati tőke által irányított Európai Unió ellen.
Általánosabb feladatunk az, hogy megszilárdítsuk az Európai Baloldali Párt strultúráját és így közös politikai akciókat csinálhassunk.
Ebben a pillanatban nagyra értékelem az EBP egyértelmű álláspontját a Líbia elleni háborúban. Az imperialista beavatkozás nagyon veszélyes az egész régió számára. Ez egy új kísérletet arra, hogy irányítsák a világot. Azt gondolom, hogy nagyon fontos az, hogy az EBP egy antiimperialista erő, és elítéli a háborúkat és felszólal az olyan politikai kísérleteket ellen, amelyek mögött a hadiipari óriások állnak jelmondatukkal, hogy a „profit az emberek felett”.
- Magyarországon nagyon sok kis szervezetből áll a parlamenten kívüli baloldal. Mit üzensz azoknak, akik egy DIE LINKE-hez hasonló szervezetet szeretnének látni Magyarországon is?
Németországban mi mindent megtettünk azért, hogy egyesítsük az új baloldali folyamatokat, folyamatosan szemünk előtt tartva – ez ma is így van -, mottónkat, amely így szól: EGYESÜLVE ERŐSEK VAGYUNK. Persze a különböző emberek, különböző politikai irányú mozgalmak és pártok egyesítése, a különböző tapasztalatokkal rendelkezők együttműködése nem lehet problémamentes, de mi létre akartuk hozni az új baloldalt. És minden nap egyeztetnünk kellett, hogy melyek azok a pontok és problémák, amelyek a további vitájára és pontosítására van szükség. Vannak tehát viták, de közös céljainkat egységesen követjük: harcolunk a kapitalista rend ellen, küzdünk a társadalmi igazságosságért, a szolidaritás emberi közösségekért és a békés világért.
- Ha nem politikával foglalkozol, mivel foglalod el magad? Azt tudjuk, hogy nem ijedsz meg, ha valaki a kezedbe nyom egy gitárt...
Nem, nem igazán. (Mosoly).
Politikai fejlődésemet azzal kezdtem, hogy dalokat írtam és énekeltem, és tagja lettem a Szociáldemokrata Pártnak. Barátaimmal az az ötletünk támadt, hogy „Dalok a Parkban” néven indítsunk kulturális zenei rendezvénysorozatot Frankfurtban (Main). Ez nagyon népszerű lett, és sok más városban is szerveztek hasonló rendezvényeket.
Ma Brecht dalokat énekelek és ezekben a napokban egy CD-n dolgozom saját szerelmes dalaimmal, ebben segít a zongoristám és egy rock banda is. Igazán pihentető és felüdítő időtöltés nekem, ha kevés szabadidőmet a szövegírással tölthetem. Néhány évvel ezelőtt ki tudtam adni egy regényt az olasz partizánokról és a dalukról a "Bella Ciao"-ról. A politika, az írás és a zenélés mellett ha marad időm, azt a barátaimmal szeretem tölteni.
Rotfront - Emigrantski Raggamuffin (2009)
Bővebb info:
http://www.rotfront.com
www.myspace.com/rotfrontberlin
Che Sudaka: Cavernicola Recording Vol 1. (2010)
Bővebb info:
http://www.chesudaka.com
http://www.myspace.com/chesudakastyle
Gogol Bordello: Trans-Continental Hustle (2010)
A Gogol Bordello tavaly megjelent hatodik nagylemeze a világzene rajongóinak ígér 54 perc tömény élvezetet. A zenekar frontembere, az ukrán származású cigány felmenőkkel rendelkező Eugene Hütz története egy valódi sikersztori, hiszen a 80-as évek végén családjával elhagyta Ukrajnát és Amerikába menekült a csernobili atomkatasztrófa elől. A menekülttáborok után Hütz New Yorkban talált zenésztársakra, kisebb helyszíneken koncertezett és DJ-ként is fellépett különböző bárokban. Korábbi zenekarának névadója Bartók Béla volt, mivel szerinte Bartók tökéletesen ötvözte a népzenét a műzenével: „Bartók Béla punk volt” – hangoztatta több interjúban is Hütz. A Gogol Bordello első albuma 1999-ben jelent meg Voi-la Intruder címmel, és a Trans-Continental Hustle már a hatodik nagylemez, amelyben Gogolék gypsy-punk-rockot játszó karavánját egy brazil körutazásra kísérhetjük el. A szokásos ska-juddis-gypsy-punk- rock elem közé ezúttal a hagyományos latin-amerikai zenét is elrejtették, tehát egy igazi multikulti csemegét hallhatunk. A dinamikus, szó szerint forradalmi lüktetés természetesen ott van minden egyes dalban. A szegények forradalma felér majd az univerzumok összeütközésével, csak vigyáznunk kell: a jó oldalon álljunk! És tényleg figyeljünk oda, mert az érzelmesebb szerzeményekkel kezdődő összeállítás végére előbújhat lázadó énünk, ami arra is rávehet minket, hogy utcára vonulva közösen tiltakozzunk a szegények ellen indított háború ellen. A Gogol Bordello méltán vált nagy sikerű koncertzenekarrá; szinte egész évben turnéznak, miközben újabb és újabb dalokat írnak. Sokadik alkalommal ebben az évben 2011. augusztus 14-én ellátogatnak a Sziget fesztiválra, így a kíváncsiak (és akik meg tudják fizetni ) élőben is megismerkedhetnek a forradalmat követelő cigány-punk-rock bandával.
Bővebb info:
http://www.gogolbordello.com/
http://www.myspace.com/gogolbordello
Nehéz idők jönnek
Kalmár Szilárd
Túl könnyű lenne kijelenteni, hogy a kormány megbukott. Miként gyalázkodó sorokat is könnyű lenne papírra vetni. A mi feladatunk azonban több ennél. Részletes számadást kell csinálni, tényeket egymás mögé rakva kell megmutatnunk, hogy Magyarországnak rossz, alkalmatlan országvezetése van.
Induljunk a dolgok elejéről. A Fideszre nem az ország kétharmada, hanem csupán harmada szavazott. A választók majd fele otthon maradt, a szavazók alig több mint felének voksa eredményezte a kétharmados többséget.
Sokan remélték, várták, hogy a bal és jobboldal közötti hidegháború végét jelentő elsöprő Fidesz győzelem majd elhozza a közélet nyugalmát, azonban csalódniuk kellett. Orbán Viktor nem tud államférfiként viselkedni. Ő egy közéleti bunyós, aki ha nincs, akkor is keresi a balhét. Az elmúlt egy évben sem hallhattunk mást, csak azt, hogy bel- és külföldi ellenségekkel kell megküzdenie a „Nemzeti Ügyek” kormányának. Ez a pótcselekvés persze érthető, hiszen aki nem tud és nem akar a valódi problémákkal foglalkozni, annak találni kell olyan gumicsontokat, amelyeken a közvélemény el tud rágódni egy ideig.
Ilyen első gumicsont, cselekvéspótlék volt a hírhedt NENYI, azaz a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata. Az ország valódi többsége megdöbbenve vette tudomásul, hogy a „fülkeforradalmárok” tényleg komolyan gondolják azt, hogy ők felette állnak a demokratikus hétköznapok világának. Számukra a kormányzás nem munka, hanem egy küldetés, zavaros gondolatok többségre való ráerőszakolása. Az említett cirkálmányos dokumentum giccses nyelvezetével bizonyította, hogy nem felelősen gondolkodó konzervatívok, hanem demagógok kerültek a kormányrúdhoz.
A többségnek nem erre volt szüksége. A választók azt várták, hogy az új kormány, példátlan felhatalmazásával élve birokra kell a válsággal és fejlődési pályára állítja az országot, azonban nem ez történt, egyszerűen folytatódott a bohózat. Nem a nemzet egységét szimbolizáló, köztiszteletben álló embert választottak meg köztársasági elnöknek, hanem egyszerűen odaraktak egy fájdalmasan lojális és önálló gondolatok nélküli pártkatonát, akiről azóta csak akkor hallunk, ha a keze alól szégyenteljes dokumentumok kerülnek a nyilvánosság elé, nem kevés mulatságot okozva az írástudó magyaroknak.
A kormányunk ellenszenves magabiztossággal, arroganciával előre kikáltotta magát sikeresnek és eredményesnek, azonban végigtekintve a megtett lépések során nincs okunk az optimizmusra. Baloldali szempontból a multik, bankok különadója, illetve a magánnyugdíj-pénztárak államosítása tűnik dicséretes dolognak, azonban a haladónak mondható döntésekre is súlyos árnyak vetülnek. Nem tudjuk azt, hogy a befolyó temérdek pénzt mire költik? A kiadások ellentételezésre, azaz egyszerűen feléli a kormányzat a százmilliárdokat? Ez azért nincs rendjén, mert ezzel a problémákat csak arrébb tolják, de meg nem oldják azokat. Elvárható lenne, hogy ezekből a pénzekből célirányosan oldjanak meg komoly társadalmi problémákat, például a továbbra is időzített bombát jelentő devizahitelesek problémáját. Ebben a formában ez pusztán sarc, amelyet mi fizetünk meg. Nem csökkenek terheink, nem lesz emberibb velünk sem a multi sem a bank, sőt arra vannak ösztönözve, hogy még többet préseljenek ki belőlünk, hogy tudják a kormányzati sarcot fizetni é a profitjuk is megmaradjon.
Látható, hogy a kormányzat baloldalinak bélyegzett lépései pusztán félmegoldást jelentenek. Ezt a kormányt csak legnaívabb liberális elemzők mondhatják baloldalinak. Ez egy klasszikus neokonzervatív, azaz megszorító kormány, amely elvesz a szegényektől és azt odaadja a gazdagoknak. A bevezetett, adócsökkentésnek hazudott egykulcsos jövedelemadó egy méretes pofon volt a többségnek. Amit a legjobban vártak, ami egyetlen komolyan vehető kampányígéret volt nem hozott, hanem vitt. Felháborító politikai cinizmusnak lehetünk szemtanúi, amikor Orbán és hadapródjai Szijjártó, Rogán és Lázár azt magyarázták, hogy jól jártunk. A tények ellenére képesek a szemünkbe hazudni, mert a tények azt mutatják, hogy majd háromszázezer forintot kell keresni ahhoz, hogy pár kiló kenyérre valóval többet vigyünk haza a hónap végén. Persze vannak, akik többet visznek haza százezrekkel ezen egyetlen intézkedésnek köszönhetően, de biztosak vagyunk abban, hogy nekik volt erre a legnagyobb szükségük? A válasz egyértelmű: NEM!
Ráadásul a gazdagoknak adott milliárdok égetően hiányoznak a költségvetésből. Az IMF-el szemben eleinte oly kritikus kormányunk idén tavasszal már fülét-farkát behúzva nyúlt a nemzetközi pénzügyi körök által is szorgalmazott recepthez, a világszerte elutasított megszorítások alkalmazásához. Persze nem kell ezen meglepődni. Napjainkban a fél világ hasonlóan gondolkodik. Vegyünk el a szegényektől és adjuk oda a gazdagoknak. Sajnos majd mindenhol az a trend, hogy több marad a magas jövedelműeknél és kevesebb a középosztálynál és attól lefelé. Az első Orbán-kormány egy évtizede még legalább egy széles társadalmi réteget, a fiatalabb középosztályt támogatta, mostanra már őket is magára hagyta.
Az elmúlt hónapokban sokan éppen azt remélték, hogy a kormány majd segítő kezet nyújt azoknak a munkavállalóknak, a dolgozó többségnek, amely a hátán viszi ezt az országot. Ez a társadalmi réteg csapdahelyzetbe került a devizahitelek dominanciája miatt. A radikálisan megnövekedett törlesztőrészletek egyre több családban viszik el az összes pénzt, sok helyről hallani, hogy munka mellett is éheznek emberek, mert csak így tudják fizetni a banki sarcokat. Egyre több család robban szét az anyagi gondok miatt. Őket nem védi a moratórium, mert a bebukott hitelesek azt már nem érzik otthonunknak. Érzik, tudják, hogy pár hónap múlva jön a végrehajtó és mehetnek az utcára, ráadásul az ingatlanok többsége nem ad fedezetet a hitelre, így az újrakezdést lehetetlenné tevő adósságterhet írnak nevükre, amelynek törlesztése életük végéig fogja elvinni jövedelmük harmadát, úgy hogy még fedél sem lesz a fejük felett.
A jobboldal az országra erőlteti perverz társadalompolitikáját, amelynek lényege az, hogy a gyengéket ki kell taszítani a közösségekből, esélyt sem adni számukra a felemelkedésre. Ezek a politikusok azt gondolják, hogy rendőri erővel, jogszabályi tiltással megoldható minden. Láthatjuk, hogy nem. El lehet tüntetni a hajléktalanokat az aluljáróból, lehet tiltani a kukázást, de gond ettől még megmarad. Talán nem véletlen, hogy az idei télen megdöbbentően sokan, négyszázan fagytak meg. Többségük saját otthonában. Azt is láthatjuk, hogy a vidék problémáját, a munkahelyek hiányát nem tudja, de nem is akarja megoldani a kormányzat. Fejlesztések, komoly közberuházások helyett néhány tucattal több rendőrt állítanak szolgálatba, remélve, hogy azok jelenléte megakadályozza majd azt, hogy a szegények és reménytelen helyzetbe kerülők lázongani kezdjenek. Orbán Viktornak csak látszólag ellenzéke Vona Gábor. Ők ketten jól kiegészítik egymást, mert a miniszterelnök jól tudja, hogy a tömegek elégedetlenségét leszerelni a leghatékonyabban úgy lehet, ha a szegényt a szegényre uszítják. Amíg ugyanis a szegény magyarok ellenségként a szegény cigányokat látják és nem az országot sötét zsákutcába vivő politikusokat, addig ők nyugodtan csinálhatnak bármit.
Széll Kálmán terv. Szemérmesen így nevezték el a „OrbánMatolcsy-csomagot”. Hangoztatták, hogy komoly reformok lesznek, mintha a magyar ember nem kapna frászt a „reform” szó hallatán. Sajnos az elmúlt harminc évben megtanultuk, hogy a „reform” azt jelenti, hogy drágább lesz minden. A benzin, a kenyér, a tej, az iskola. Most sincs ez másként. Egekben a benzin ára, de már nem csak emiatt megyünk át a szomszéd országokba. A liszt, a cukor és a legtöbb élelmiszer olcsóbb kint. Vajon miért van ez? Milyen csodát tettek a szlovákok, románok, szlovének, de lassan már az ukránok is, hogy náluk olcsóbb az élet, mint nálunk? Miért van nálunk folyamatos megszorításokra szükség? Miért kell a legaljasabb eszközökkel támadást indítani a szegények ellen, elvéve a munkanélküli segélyt, a rokkantsági pénzeket és minden alternatív jövedelmet? Az, hogy sok rokkant van az országban, a jéghegy csúcsa. Miért vannak olyan sokan? Azért, mert nincs munka. Leírom még egyszer, hogy mindenkiben tudatosodjon: NINCS MUNKA. Millió feladat vár megoldásra: a rogyadozó gátak, a gyalázatos állapotban lévő közútrendszer, az elhanyagolt csatornahálózat, amiből öntözni lehetne a földeket távol a bővizű folyóktól is. Volna feladat rengeteg, mégis a magyar vidék válságának a központi eleme az, hogy: NINCS MUNKA. Miután a magyar jobboldal kárpótlásnak nevezett szabadrablással szétverte a magyar mezőgazdaságot, mióta az új földesurak, Orbán gazdái csak feketén foglalkoztatnak, azóta mindenki retteg. Azért menekültek oly sokan a rokkantság és a segélyek irányába, mert enélkül éhen haltak volna. Az elmúlt években a kormányzat lényegében alamizsnán tartott több százezer embert. Most a jobboldal azt mondja, hogy ennek vége, de a kérdés adja magát, hogy akkor mi lesz helyette? Semmi. Egyszerűen van Magyarországon néhány százezer, de inkább millió ember, akikre nincs szükség Orbán Viktor szerint. Mi legyen velük? A kormányzat erről a területről elvonja a forrásokat, mert például az egykulcsos adó miatt kell a gazdagoknak.
Rendjén van ez így? Nincs. Egyetlen embertársunk sem fölösleges. Ha elkezdjük méregetni, hogy ki hasznos és ki haszontalan, akkor egy ízig-vérig náci világban találjuk magunkat. Ha elfelejtjük a szolidaritást és helyére a jobboldal által áhított individuális, azaz az egyéni önzést központba helyező társadalmi rendet tesszük, akkor hatalmas robajjal fog ez az ország összeomlani. Ha ezt el akarjuk kerülni, akkor új alternatívákat kell találnunk. A hazai közéleti elit megbukott. Nem csak a politikusok, hanem mindazok, akik képtelenek voltak ellensúlyozni, hogy Magyarország ebbe a csúnya zsákutcába kerüljön. A jobboldal totális hatalmával visszaélve szétveri a jóléti rendszert és szétveri a demokratikus kereteket is. Összehangolt támadás zajlik a szabad sajtó ellen és alkotmányozásnak nevezett bohóckodással tesznek azért, hogy Orbán Viktor demokratikusan leválthatatlan vezetője legyen az országnak. Abszurd és félelmetes kísérletben vagyunk fehéregerek. Minden lázongásukat lehet szánalmasnak minősíteni, de egy biztos: Ők csak akkor dőlhetnek hátra, ha azt látják, hogy feladtuk és lemondtunk arról a vágyunkról, hogy helyes útra tereljük közös ügyeinket. A feladat tehát ma is az, hogy: KÜZDJÜNK EGY IGAZSÁGOSABB VILÁGÉRT, EGY ÉLHETŐ MAGYARORSZÁGÉRT!
SOS Vörösiszap
Kalocsai Kinga
A vörösiszap a mai napig a devecseri, kolontári, somlóvásárhelyi lakosok mindennapjaihoz tartozik. A vörösiszap nem múlt el, nem tűnt el, nem takarították el, az emlékekből pedig soha nem is fog eltűnni, de hatásai lehet, hogy nem csak ott maradnak meg.
Fél éve törte át az iszap máig letisztázatlan körülmények között a X-es kazetta sarkát. Elöntötte a környező településeket, ezzel örökre megváltoztatva a helyi lakosok életét. Most fél évvel később semmi nem változott, az iszap még mindig jelen van az említett három településen és hatásait legalább 30 km-es körzetben érzékelteti. A levegő szállópor tartalma szinte folyamatosan az egészségügyi határérték felett van és gyakran meghaladja a megengedett érték dupláját. Egyre több az asztmás és egyéb légúti betegségben szenvedők száma, a gyerekeket a mai napig nem merik szüleik az utcára engedni.
A helyiek egyszerre lettek kísérleti nyulak és rabok. Kísérleti nyulak, mert még soha nem történt ilyen, senki nem tudja milyen rövid- és hosszú távú hatásai lehetnek az iszapnak. A tudomány is csak találgat, de ha ismernék pontosan a vörösiszap hatásait, akkor sem lehetnénk tisztában azzal, hogy a X-es kazettában tárolt vörös iszony milyen hatással lehet az egészségre, mivel az már kiderült, hogy ide nem csak a MAL Zrt. hordta a saját mocskát. Elég aggasztó, hogy már most elkezdtek megjelenni a különböző figyelmeztető jelek, mint például az asztma és ez mind egy téli időszak után. Egy olyan időszak után, amikor a levegő nedves és nem engedi a port nagy mértékben a levegőbe kerülni. Most jön a tavasz, a száraz, jó idő, a meleg levegő felszállítja majd az apró porszemcséket, amelyet nagy mennyiségben fognak így az emberek belélegezni, ráadásul a bontási munkálatokat is erre az időszakra időzítették, ezzel még nagyobb port generálva a helyieknek. Kezdődik az ültetési időszak, a helyiek mezőgazdaságra, termelésre vannak berendezkedve, de senki nem mer ültetni, senki nem merné az elültetett répát vagy éppen a fáról leszedett almát az ebédlőasztalra tenni. Nincsenek megfelelő egészségügyi vizsgálatok sem, vagy ha vannak, eredményeiket titokban tartják, ahogy egyéb föld- és vízmérési eredményeket is. Közel 10.000 ember életével folyik a játék, az a játék, amit a magyar kormány és a helyi vezetés játszik. Élő hús-vér embereken folyik az a kísérletezés, amit patkányokon sem volna szabad.
A helyiek rabok, mert nem tudnak elköltözni, semmi esélyük nincs az elköltözésre. Aki megtehette, a gazdagabbak már rég elmentek, közvetlenül a katasztrófát követő hetekben. Akinek viszont nem volt annyi tartaléka az iszap rabjává vált. Házaik elértéktelenedtek, senki nem venné meg őket az eredeti áron, de valljuk be ingyen sem kellene senkinek. Sok ház ezenfelül jelzáloggal terhelt, sakk-matt helyzet alakult ki. Nem tudnak miből új házat venni, segítség nélkül életük végéig ott maradnak, pedig el akarnak menni, a legtöbben költözni akarnak! A magyar állampolgárok soha nem látott összefogást mutattak a katasztrófát követő hetekben és közel 2 milliárd forintot adtak össze az érintett települések lakóinak. Ezt azonban nem a helyiekre fordították, nem egészségügyi helyzetük javítására, vagy egy új élet elkezdésére messze a szörnyű emlékekkel teli iszapos vidéktől, hanem különböző beruházásokra, sportcsarnok építésére, mesterséges tavak kialakítására, amire semmi szüksége a helyi lakosoknak, csak éppen valaki jó pénzt tehet zsebre ebből az összegből. Nem erre adtuk a pénzt! A helyiek folyamatos rettegésben élnek, rettegnek attól, hogy mit hoz a holnap, és mi lesz 5 év múlva, életük teljes bizonytalanság.
Hat hónappal később semmi nem változott, most már elég! Elég volt a rabságból, elég volt a kísérletezésből! – mondják a helyiek. Érzik, hogy most már nekik kell tenni, nekik kell cselekedni, mert helyettük senki nem fog. Mindenki elfelejtette ma már az iszapot és azt, hogy ott még a mai napig emberek élnek a vörös méregben. Már nem is emlékeznek rá, vagy a kormány és a média propagandájának köszönhetően azt hiszik, hogy minden szép és hatalmas fejlődésnek indult a térség, ha egyszer odamennének tudnák, hogy ennek a gyökeres ellentétje igaz. Leszállva a vonatról az ember azt érzi, hogy valami nincs rendben a levegőben, furcsa szagot érez, majd pár perc múlva a torkában gombócként jelenik meg az iszap íze és néhány perc elteltével, főleg ha ’kedvező’ széljárás van a szemében is égést fog érezni. A helyieknek elég volt ebből! Végre elindult az összefogás, cigány és nem cigány, volt gárdista és baloldali, mindenki együtt menetel most. Rájöttek, hogy csak az összefogás segíthet, csak egymás segítésével tudnak magukon is segíteni, tudják, hogy nem egymás ellenségei, hanem az ellenség kívül van. Összefogtak, létrehozták saját érdekvédelmi egyesületüket, aminek az a fő célja, hogy normális, mindenre kiterjedő egészségügyi vizsgálatok és megfelelő kezelések legyenek, valamint aki el akar menni, az elmehessen. Harcolni fognak az életükért, semmi mást nem kérnek, mint egy esélyt az életre, ez azért nem egy nagy kérés…
A mi Apostolunk I.
Csókás Máté
A forradalom bukása előtt közvetlenül, 1849-ben egy újságcikkben ez olvasható: „Táncsicsot a nép úgy szereti, hogy Kossuthunk után nálánál nincs kedvesebb embere. Tudom, lesznek kik azt mondják, hogy Isten bocsáss, hiszen Táncsics kommunista. Én pedig azt mondom: hogy nekünk most félre kell tennünk az elvvitákat és nézni azt, ki alkalmas a haza megmentésére.”
„Az egyetemmel meg kell vizsgáltatni, s ha beteg, bolondokházába csukni, ha nem beteg, fel kell akasztani. Táncsics felfal bennünket!” – ez utóbbi sorokat Széchenyi vetette papírra. E két teljesen eltérő véleményből is látszik, hogy egy nem mindennapi pályaúttal van dolgunk.
Táncsics Mihály 1799-ben született a Veszprém megyei Ácsteszéren. Apja horvát származású telkes jobbágy volt, fuvaros, míg anyja elmagyarosodott szlovák. Emlékirataiban némi öniróniával meg is jegyzi, hogy ennyire „szittya vérből” származik. 13 testvéréből csak heten maradtak életben. Tizenöt éves lehetett, mikor apja tönkrement, majd meghalt. A serdülő fiú azonban továbbra is a szülői háznál, a gazdaságot öröklő idősebb nővérénél, illetve sógoránál marad, s 18 éves koráig éli a parasztok mindennapi életét.
A jobbágysorban szerzett élmények egész életútjára elkísérik. Tanúja volt annak, hogy a földesúr tisztjei miként foglalták el a község legelőjét, megismerte az úriszék ítélkezéseit. – „Oh mennyit mondhatnék én a robot s egyéb úri tartozások miatt történtekről, mik keblemet föllázíták” – írta. Egy hajdú őt is alaposan megverte, életének ez az első fontos meghatározó élménye: megfogadja, hogy többé nem robotol, felszabadul a jobbágysors alól.
Takácsinasnak állt be, és mint mesterlegény végigvándorolta a Dunántúlt. Huszadik évén túl van már, mikor szakít az egészségére ártalmas takácsmesterséggel. Vágyat is érzett a tudásra. „Más gyerek is megtanult velem olvasni, de abban nem találta gyönyörűségét, nekem pedig akármiféle olvasás élvezetemre szolgált. Ha az volt hajlama, nem természetes-e, hogy ily körülmények között vágyak nemcsak ébresztettek bennem, hanem kijelölték egész jövőmnek irányát.” A falu tanítóját kérte fel, hogy vegye maga mellé, és tanítsa ki, hogy segédtanító, aztán később iskolamester lehessen.
Mint segédtanító került le az Alföldre; itt újabb meghatározó élménnyel lett gazdagabb, mert az izsáki tanítónak, Zemán Jánosnak, volt egy kisebb magánkönyvtára. Itt tudja meg, hogy Jamaicában „mikor nálunk mindent hó borít és kemény fagy dermeszt, máshol meleg idő járjon és gyümölcsöt szedjenek”. Szintén itt tudja meg, hogy a nagyvilágban vannak négerek és más bőrű népek is – úgy látszik a magyar oktatási rendszernek már akkor is voltak hiányosságai.
Innentől kezdve hajtja a tudásvágy. Beiratkozik az egyetemre, francia-angol nyelvet és irodalmat tanul, majd ezeket elvégezve filozófiát hallgat. Kenyérgondjai arra kényszerítik, hogy tankönyveket írjon. Az első magyar-francia tankönyvet is ő írja. Tökéletesen megérti a franciát, otthonában az 56 kötetes Voltaire és Rousseau egyaránt megtalálható.
Felforgató nézetei ellenére arisztokrata családok hívják magukhoz tanítónak. Némi öniróniával Táncsics így vélekedett erről: „Ha valamely rangos úriember volnék, irataim föl sem ötlenének, mert a kormány jól tudja, hogy rangos ember, ha olyanféle eszméket s elveket pengetne is, milyeneket én szoktam: az nem is volna meggyőződés, hanem csak ámítás, a népszerűségre való törekvésnek egyik módja”.
Mi volt a bűne? A gondolat, „mert nem úgy gondolkodtam, mint mások legtöbben; hogy a hazát jobban szerettem, mint mások legtöbben; hogy irataimat egyedül a nemzet javának előmozdítására intéztem.” Tankönyvei sikerein felbuzdulva ugyanis regényekkel jelentkezett. A Pazardi című regénye több szempontból is figyelmet érdemel. A regény ajánlása így szól: „Jogtalanul üldözött, ok nélkül gyűlölt zsidó vallású embertársainknak tiszta morályi szeretetből ajánlja a szerző”. A szerző tervezte címlapon Pazardi, a tékozló magyar dzsentri kivont karddal hadonászik hitelezője, a zsidó Izsák felé, aki széttárt karral jelzi, hogy ő nem okozója semminek. Háttérben egy jurátus a Corpus Jurisra mutat, hogy abban van a bökkenő.
Táncsics nagyon vágyott arra, hogy megismerje Erdélyt, az ősmagyar államrészt, de mérhetetlen csalódás fogadta, mikor a Királyhágó után még a tizedik falu is román volt. Ekkor jött rá, hogy a királyi Magyarországon a magyarok nem képeznek többséget, hanem voltaképpen a legnagyobb kisebbséget teszik ki. Munkáiban innentől mind jobban jelen van, hogy a nemzetté válás előfeltétele, hogy egy ország, egy nyelvet beszéljen.
Nézetei, politikai gondolkodása ellenére több arisztokrata is támogatja. Sissányi Eufémia végrendeletében 5000 Ft-t hagy rá – ennyiből akkoriban két házat lehetett venni Pesten – a magyar viszonyokra jellemző, hogy 15 év pereskedés után 1800 Ft-t kapott az örökségből. A jószívű Kállay grófné a Táncsics-család komoly anyagi forrása a későbbi szűk esztendőkben is. Táncsics gyermekeinek temetését és a forradalmár gyógykezelését mind e grófnő finanszírozta.
1846-ban megírja főművét a Józanész-t. Itthon semmi esély arra, hogy kinyomtathassa, ezért külföldi tanulmányútra megy. Alaposan megismerkedik Nyugat-Európa korabeli viszonyaival. Itt alakul ki szolidaritása a munkásokkal is. Párizsban járva az ottani magyar munkásokkal megalapítja a Párizsi Kölcsönös Segélyező Magyar Egyletet, mely ma a legrégebben működő franciaországi magyar szervezet.
Mire hazajön már körözik. Kossuth tanácsára a Dunántúlon bujkál. Előbb Madarász Józsefnél, majd a Batthyányak birtokán rejtőzik, előbb Lajosnál, majd Kázmérnál. A Brood-i kastély egyik szobájában helyezik el, itt írja „Nép szava, Isten szava” c. röpiratát is, melyet kézírásos másolatban terjesztettek.
Itt a birtokon fogják el 1847 márciusában. A közhiedelemmel ellentétben a börtönben jól tartották, hetente kétszer levegőzni vitték. Sétáit a budai várfalon tette. A kereset nélkül maradt család megsegítésére gyűjtést rendeztek, legtöbbet Batthyány Kázmér és a pesti zsidók adták.
„A múlt különös dolog. Középen fekszik a valóság és az álom között, valóság volta konkrétan belenyúlik a mi korunkba, emlékekben, tárgyakban, épületekben, feljegyzésekben, történelmi családok nevében és hagyományaiban, belenyúlik a tájba, amelyen járunk, és amelyen valamikor különös seregek robogtak át. Ugyanakkor álom, amely jóságosan simul fantáziámhoz, felveheti minden vágyam ruháját, nincsen olyan történelmi tény, amit ne lehetne minden irányban átstilizálni.” – írja Szerb Antal.
Merre tart a munka a XXI. Században?
Tamás Gábor
Amikor elhatároztuk, hogy felelevenítve egy régi, szép, baloldali tradíciót, ismét megjelentetjük a Munkások Újságát, akkor az egyik első gondolatom volt, hogy ez esetben nem árt majd meghatároznunk, hogy számunkra mit jelent a munka, kit tekintünk egyáltalán a klasszikus, illetve a kor igényéhez igazodva a XXI. Században munkásnak.
Amikor azt a szót halljuk, hogy munkás, öntudatlanul is egy piszkos, izzadt, kérges kezű, kemény arcú, de mégis csillogó szemű férfiember képe ugrik be. Ez nyilván nem véletlenül alakult ki így, hiszen az ipari forradalom kezdete óta a munkás fogalmát és képét automatikusan azonosítjuk a keményen dolgozó bányász, gyári munkás vagy mezőgazdasági munkás képével. Ez akkoriban a szerény és kezdetleges gépesítés mellett nyilván így is volt, hiszen az emberek meglehetősen kis számú csoportja tudott a fizikai erején kívül mást – mondjuk a tudását, a megtanultakat – bérbe adni a feudális nemességből tőkés iparossá váló kapitalista osztálynak. Ráadásul éppen a hiányos gépesítés miatt sokkal több élő munkaerőre is volt szükség, mint később, a technika fejlődésével. A munka és a munkás fogalma azonban a gépesítés rohamos elterjedésével és az idő múlásával természetesen változott, és ma is folyamatos változásban van.
Az első robbanásszerű változást a hagyományosan kis számú mesterembert foglalkoztató manufaktúrákból, a munkások százait, sőt ezreit foglalkoztató gyárak létrejötte okozta, a XVIII. század végén, a XIX. század elején. Majd a második robbanást – a munkások szempontjából talán nem annyira örömteli robbanást - a XX. század elején, a gyárakban elterjedt futószalagos termelés okozta. Itt ugyan magasabb bérért, de kevesebb embert foglalkoztattak. Ez Henry Ford, nevéhez kötődik, aki megpróbálta bebizonyítani az akkori marxistáknak, hogy létezik ésszerűsíthető és moralizálható kapitalizmus, de napjainkban láthatjuk, hogy Ford tévúton járt.
Az egyre jobban elterjedő gépesítés, a hatékonyság növelés abba az irányban vezetett a XX. század során, hogy egyre kevesebb klasszikus értelemben vett munkásra volt szükség ahhoz, hogy ugyanannyit vagy többet termeljenek. Ennek folyományaként felütötte a fejét a jelenség, melyet munkanélküliségnek hívunk, és véleményem szerint az 1929-33-as nagy gazdasági világválság is köthető ehhez a folyamathoz, hiszen mint ismeretes a 1929-33-as válság egy túltermelési jelenség volt, melyben a boltok polcain ugyan voltak megvételre váró termékek, de az emberek munka, és így pénz hiányában egyszerűen nem tudták azokat megvásárolni. A válságot csak Franklin Delano Roosevelt elnök „New Deal”-je (Új megállapodás) tudta ideig-óráig mederbe terelni, de tudható volt, hogy a munka szerkezetének és sok más társadalmi hatásnak folyományaként a probléma vissza fog térni. Ekkoriban indult be az ipari forradalom harmadik hulláma.
Mivel a növekvő gépesítés miatt egyre kevesebb munkásra volt kereslet a gazdaságban, a háború utáni gazdasági felíveléskor az emberek, hogy mégis hasznos munkát végezzenek, ne váljanak munkanélkülivé, tömegesen kezdtek az úgynevezett szolgáltatóipar felé orientálódni. Különösen erősen érezhető volt ez a tendencia a mezőgazdaságban, hiszen jelenleg például az Egyesült Államokban dolgozó emberek mindössze körülbelül 3%-a tevékenykedik a mezőgazdaságban, és állítja elő a többiek élelmiszerét. Természetesen az importon kívül. És ez a tendencia máshol is hasonló a nyugati, kapitalista országokba, illetve azokban, amelyek a nyugati világ felé orientálódtak.
Az életmód és az életforma egyre bonyolultabbá válásával szükség is volt arra, hogy a szolgáltató szféra – és most ide sorolom nem csak a magán szolgáltatókat, hanem az állami közszolgálatban tevékenykedőket is – bővüljön. Sajnos az idő előrehaladtával három újabb probléma ütötte fel a fejét.
Az első hogy a XX. század hetvenes-nyolcvanas, de még inkább a kilencvenes éveiben az elektronika, informatika és távközlés olyan gyors és minőségi ugráson ment keresztül, amely oda vezetett, hogy már a szolgáltatási szférában is elkezdődött az a folyamat, amely a termelő gazdaság körében már zajlott, azaz egyre kevesebb ember volt képes elvégezni ugyanazt a feladatot, egyre gyorsabban, és hatékonyabban. Emiatt ebből a szektorból is tovább kellett lépnie az embereknek, csakhogy nem igazán volt már hová! A folyamat jelenleg is zajlik, egyre élesedik és válik kegyetlenebbé ez a verseny. A verseny a munkáért, a túlélésért, amelynek mesterséges fenntartása a tőkések alapvető érdeke.
A második probléma szintén egy folyamat része. A XIX. században a munkások gyakran embertelen körülmények közt dolgoztak 12-14 órát (olykor még többet is) naponta. Ennek csökkentése érdekében – és persze más dolgozói érdekvédelmi ügyek végett is - jöttek létre a szakszervezetek, amelyek hosszú küzdelem árán elérték, hogy a munkaidő folyamatosan csökkenjen napi 10, majd pedig 8 órára. Ennek elérése a XX. század elejére datálható. Itt azonban a csökkenés megállt. A tőkések ennél jelentősen lejjebb már nem engedték csökkenteni az egy főre jutó napi munkaórák számát, hiszen ez esetben adott munkára több embert kellene alkalmazniuk, ám ezt vagy csak úgy tehetik meg, hogy tovább gépesítenek és növelik a munkanélküliek számát, a meglévő dolgozók fizetése arányosan csökken, vagy pedig a munkásaik által megtermelt profitra terhelik rá ezt. Ez utóbbi, pedig egy tőkésnek olyan, mint egy érzéstelenítés nélküli foghúzás. A fejlett gépesítéssel, pedig még ezért a zsugorodó számú munkalehetőségért is egyre nagyobb és élesebb verseny alakult ki. Jelenleg ennek a dilemmának a hatása érezhető. Ezt hívják „technológiai munkanélküliségnek”, amelynek megoldása a közeljövő egyik igen nagy és komoly feladata.
A harmadik probléma, pedig a munkás-munkás szembenállás, amely részben a termelői és a szolgáltatói szféra egymástól való eltávolodásából, részben, pedig a tőkések jól felfogott érdekéből fakad. Sajnos sokszor tapasztaltam, hogy a klasszikus, termelő, vagy mondjuk úgy „kétkezi” munkát végzők lekicsinylően nyilatkoznak a szolgáltató és/vagy közszféra dolgozóiról, és ez fordítva sincs másként, pedig ezek a területek – főleg a mai világban – nem működhetnek hatékonyan egymás nélkül. A szolgáltatóiparban dolgozóknak szükségük van a munkások által előállított javakra, és a termelőmunkát végzőknek szükségük van a szolgáltatóiparban és a közigazgatásban, közszférában dolgozók tevékenységére is. Az ellentét tehát mesterségesen gerjesztett és fenntartott. Mindkét területen dolgozónak el KELL fogadnia, hogy a másik területen dolgozó tevékenysége semmivel sem alávalóbb vagy előbbre valóbb a sajátjánál. Az igaz „ellenfél” a tőkés, vagy ahogy ma nagyvonalúan szereti magát ez a csoport nevezni, a „munkaadók”. (Bár véleményem szerint a munkát nem ők adják, a munka eleve adott. Ők legfeljebb feltételeket teremtenek hozzá, amelyet nélkülük, és az általuk erről lefölözött haszon magánosítása nélkül is meg lehetne szervezni, teremteni.)
Amennyiben sikerülne valahogy ezt a rést összezárni, úgy elérhető lenne például az, ha mondjuk a vasutasok / buszsofőrök – azaz a szolgáltatásban dolgozók - több fizetésért, kevesebb munkaidőért, jobb körülményekért tüntetnek, akkor a kétkezi munkás nem kezdi őket szidni ezért. Nem azon bosszankodik, hogy így nem ér be időben a munkahelyére, hanem szolidáris velük, hiszen megérti, hogy valójában nem a dolgozó a másik dolgozó ellenfele, (főleg akkor nem, ha nem is ugyanazon a területen dolgoznak) hanem a tőkés / tulajdonos az! Ez esetben, pedig a kétkezi munkások is számíthatnának a szolgáltatóipar dolgozóinak szolidaritására.
Jelenleg láthatjuk, hogy a tőkés világ, kiszolgálóik, a politikusok segítségével azon mesterkedik, hogy a szakszervezeteket még jobban ellehetetlenítse és a munkás-munkás szembenállást, tovább erősítse. Így elérve az „oszd meg és uralkodj.” állapotot. Ha a híreket figyeljük, látható, hogy a helyzet világszerte fokozódik, és a dolgozók tűréshatára egyre csökken. Mindenhol tüntetések, demonstrációk szerveződnek. Ha pedig eléri a kritikus pontot, akkor senki sem tudja, hogy mi történik majd. Remélhetőleg a fentebb felsorolt három, problémás pontot a XXI. Század munkásai, legyenek kétkezi vagy a szolgáltatóipari munkások, legyenek akár a munkából a „verseny” által mesterségesen kiszorítottak, együtt tudják majd megoldani.
Szili út? Szanyi út?
Pár hónapja még sokan az MSZP szétesését, ideológiai alapú szétaprózódását vizionáltak, azonban ennek szinte nyoma sincs egy évvel a hatalmas választási vereség után. A szocialisták gyengülése megállt, valahol tíz és húsz százalék között stabilizálták magukat.
Határozott külön utat egyedül Szili Katalin talált magának. Ő az önkormányzati választás másnapján felállt és Szociális Unió néven saját politikai szerveződést alapított, fura keresztényi, hazafias baloldali alternatívát vázolva jövőképként. A próbálkozás mára nyilvánvalóan zsákutcába futott a támogatók, érdeklődők nyilvánvaló
hiánya miatt. A kreatív ötletek, innováció nélküli kísérlet finoman szólva sem jött át. Sem a sajtó, sem a baloldali közvélemény nem figyelt fel a kezdeményezésre. Kicsit tehát érthető, hogy Szili Katalin megijedve önnön súlytalanságától, beleszédült Orbán Viktor karjaiba. Az alkotmányozási bohóckodásba való bekapcsolódása legalább valamit visszaadott abból a hajdani dicsfényből, amit az országgyűlési elnökség sok éven keresztül adott a politikusnőnek. Szili Katalin ezzel a lépéssel két legyet ütött egy csapásra. Megkímélte magát a pártépítés izzadtságos munkájától és biztosította sok évre képviselői helyét is. A Fidesz hagyományosan buta szövetségi politikájának köszönhetően valószínűleg a Szociális Unió ott lesz a következő parlamentben Szili Katalinnal és néhány frakciójába ülő fideszes politikussal. Ehhez persze az kell, hogy az egykori szocialista politikus gyakran és harsányan kritizálja egykori párttársait. Az elmúlt hónapok megnyilatkozásai alapján ez nem fog gondot jelenteni számára.
Szili Katalin tehát maga mögött hagyta egykori pártját. Sokan valószínűnek vették, hogy a Táncsics Alapítványt vezető, azaz a sok-sok milliót kezelő Gyurcsány Ferenc is hasonlóan fog eljárni. Az önálló platformot alapító egykori miniszterelnök szintén az önkormányzati választás után indult nagy lendülettel. Több egykori SZDSZ politikus is mellé állt, hasonlóan az egykori MDF tag Debreczeni Józsefhez. Tartott egy komoly erődemonstrációt Nagy Imre szobránál, átszervezte a kapcsolat.hu portált, még a facebookra is regisztrált, de ennél sokkal több nem történt. Gyurcsány nem hagyta el az MSZP-t, pedig még szűkebb környezetében is sokan ezt tartják a valódi megoldásnak. Persze a párt stabil támogatottsága, a Gyurcsány számára mozgástérnek szóba jöhető polgári demokrata politikai paletta zsúfoltsága óvatosságra inti az irracionális, túlzott tempójú akciói miatt korábban többször bajba került miniszterelnököt. A politikai senkiföldjének sivársága még olyan nagy kalibereket is megriaszthat, mint Gyurcsány Ferenc. Ráadásul az sem biztos, hogy az MSZP nem vesztene túl sokat öntörvényű, de a szocialista párt támogatói körében továbbra is rendkívül népszerű politikusával.
Szili és Gyurcsány két meghatározó politikusa volt az MSZP-nek már 2010 előtt is. Szanyi Tiborról ez nem volt elmondható. Inkább egy fura szerzetként tartották számon a frakcióban, akit sokan nem is vettek túl komolyan. Gyakorta okozott kisebb-nagyobb galibát szókimondó stílusával, bár ezzel sok támogatót is talált magának. A Gyurcsány Ferencet szinte állandóan támadó politikus 2010 tavaszán került egyértelműen reflektorfénybe, kemény és sikeres kampányának köszönhetően. „Szanyi Kapitány” védte meg a mundér becsületét, amikor képes volt megverni fideszes ellenfelét. A csibészes szocialista ezt követően beállt a szocialista párt első vonalába. Nem hirdetett forradalmat, nem szervezett saját bázist, kívülről nézve úgy tűnt, hogy kiegyezett a pártvezetés korábban is meghatározó politikusaival és egyik legfontosabb feladata az, hogy a szerethető pesti utcagyerek
stílusával az emberarcú MSZP képét közvetítse a választók irányába. Másik fontos feladata az lehet, hogy ellensúlyozza, akadályozza Gyurcsány Ferencet.
Az MSZP az elmúlt hónapokban nem esett darabjaira és valószínűleg nem is fog. A fájdalmasan gyenge vezető politikusok nagy szerencséje az, hogy képtelen megszerveződni a valóban erős baloldali alternatíva, illetve az, hogy még mindig vannak a legnagyobb ellenzéki pártban jól pörgő karakterek. Ilyen az önmagát polgári demokrataként definiáló, de népszerűnek csak a posztkádári balosok körében tekintett Gyurcsány, a nagyszájú Szanyi Tibor és a pártszóvivői munkában önmagára találó Török Zsolt. Mindenki más csak kullog utánuk és ez a félmondat maga a kritika.
Orbán katonái: Lázár
valóságtól elrugaszkodó, antidemokratikus ámokfutásba kezdő Orbánnal nem mindenben értenek egyet..
Sajnos azonban a jobboldali pártban és holdudvarában többségben vannak azok, akik minden körülmények közepette kitartanak. Szijjártó, Rogán, Semjén, Schmitt, Meggyes. Hosszan sorolhatnánk a kisebb-nagyobb végrehajtókat, akik egy-egy területen feltétlen bizalommal hajtják végre a fentről jövő utasításokat. Ezeket az embereket nem a fényes gondolatik miatt tartja a Vezér, hanem egyszerűen azért, hogy kétkedés nélkül cselekedjenk az utasításoknak megfelelően. Ők a politikai élet őrmesterei. Nem irányítanak, mint Boross, Matolcsy vagy Stumpf, de a feladatuk kulcsfontosságú, mert bármit végrehajtanak.
Különös átmeneti helyet foglal el az irányítók és végrehajtók között félúton Lázár János, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője, Hódmezővásárhely polgármestere.
Sokáig működött árnyékban, a kíméletlen Rapcsák András embereként. Csak a politikus korai halála után lépett annak örökébe, a reflektorfénybe. Nem hasonlítható emiatt a városát meghódító Kósa Lajoshoz vagy a kaposvári Szita Károlyhoz, akik a Fidesznek nem túl kedvező időszakban is el tudtak hódítani egy-egy fontos polgármesterséget. Igazán tehát küzdeni sem kellett, elegendő volt kiszolgálnia egykori főnökét és városa egyszerűen az ölébe hullott. Sokak szerint munkáját jól végezte, mások szerint arra nem kell büszkének lenni, hogy ma Hódmezővásárhely az ország egyik legjobban eladósodott települése, ahol több száz munkahely szűnt polgármestersége alatt.
Lázár számára az első komolyabb kihívás 2010-ben érkezett el. A gigantikus méretű Fidesz frakció vezetője lett. Ezt a feladatát komolyabb adminisztrációs gondok nélkül végzi és eközben polgármesterségre is marad ideje, bár a városi szegények ellen indított hadjárata még saját oldalát is megosztotta. A demokratikusan gondolkodni tudok az utóbbi időben csak a kíméletlen és gátlástalan végrehajtót látják Lázárban, aki maga adott be több tucat aggályos törvényjavaslatot.
Ezen gyalázatos dolgokat a politikus megfejelte azzal, hogy a magyar belpolitika egyik elsőszámú botrányhősévé vált. Miért alakult ez így? A vidéki srác láthatóan kényelmetlenül érzi magát a közéleti elitben. Ez persze főnökéről is elmondható, ezért nem is meglepő. Miként Orbán a focihoz viszonyul túlzott lelkesedéssel, úgy Lázár az autókat kezeli úgy, mint egy falusi macsó. Nem tud és nem is akar visszafogott lenni. Legyen bivalyerős és méregdrága, azaz hivalkodó. A probléma csak az, hogy a közvélemény egy évek óta közpénzből élő politikustól ezt nem veszi jó néven. Lázárra, hasonlóan sok fideszes politikushoz nem volt jó hatással a kétharmados győzelem. Azt gondolta, hogy neki mindent szabad, ezért az adófizetők pénzéből lízingeltetett magának egy luxusautót potom 600 ezer forintért havonta. Tette ezt egy olyan párt politikusaként, amely párt évek óta hasonló luxuskiadások miatt támadta baloldali riválisát.
Lázár autós botránya azonban nem ért véget. Előbb egy mozgássérült helyen való parkolással hívta fel magára a figyelmet, majd kiderült, hogy a közpénzből fenntartott autón a sebességmérők kiiktatására szolgáló lézerblokkoló is található. Ennek alapján sokan azt feltételezték, hogy a Fidesz frakcióvezetője gyakran sérti meg a közlekedési szabályokat, ami méltatlan egy kormányzó párt vezető politikusához. Utóbbi botrány után, vélelmezhetően már felsőbb utasításra visszaadta a szolgálati autót. Lázárból a nyilvánvaló kudarc csak dacot hozott elő. Nem egy átlagos autóba ült át, hanem zsebből megvett egy Európa bármely országában luxusautónak számító Audit, aminek az értéke úgy 14-15 millió forintra tehető. Abban az országban, ahol milliók tankolni sem tudnak már svájci frank hitellel terhelt autóroncsokat, ez tömegeket zavarhat. Láthatóan azonban ez egy cseppet sem érdekli Lázár urat.
Aki azt gondolná, hogy itt a vége, az nagyot téved. A jobboldali politikus futószalagon szállítja a botrányokat. A legutóbb nyilvánosságra került felvételeken a vagyontalanokról beszél rendkívül megalázó módon. Lázár szerint akinek nincs semmije, az maga tehet erről. Ez szintén súlyos aggályokat vet fel. Magyarországon milliók élnek a létminimum alatt. Milliók vannak, akik dolgoznak, de bérük alig elég arra, hogy jelzáloggal terhelt ingóságaik törlesztőjét fizetni tudják. Milliók vannak, akik nem tudják gyermeküket különtanárokhoz járatni és százezrek mondják, hogy rosszabbul élnek, mint egy éve. Ez azért nagy szó, mert a szocialisták megszorításokkal terhelt utolsó éve után mindenki azt várta, hogy csak jobb idők jöhetnek. Számukra nem vigasz az, hogy a Fidesz frakcióvezetője nagyon jól él és büszke is erre és lenézi azokat, akiknek nélkülözés az osztályrésze. Miként számukra az sem vigasz, hogy Lázár fiának svájci bankbetéte van. Mert persze ő ezzel is dicsekedett. A líbiai diktátor, Kadhafi fiának is volt, az apját mégis elzavarta a nyomorban tartott és lenézett nép.
Vona, Orbán két jó barát
Az a megállapítás, hogy a Jobbik Orbán Viktor aranytartaléka elsőre kissé bizarul hangik, mivel a szélsőjobboldali párt harsány ellenzéke a kormányfőnek. A gyűlöletpárt rendezvényein gyakorta még az is fölhangzik, hogy "Orbán takarodj!". Elméletileg tehát azt is gondolhatnánk, hogy ha meg akarjuk buktatni a hatalomba beleszerelmesedő miniszterelnököt, akkor össze kell fogni a szociális demagógiát gyűlöleteszmékkel keverő párttal. Ez azonban szóba sem jöhet, mert ezzel legitimálnánk megvetésre méltó ideológiájukat egyrészt, másrészt pedig olyan erőt hagynánk tovább erősödni, amely kritikus helyzetben inkább állna Orbán mellé, mint a demokratikus ellenzék oldalára. Az alkotmányozásra és kétharmados törvények garmadájára azért van szükség, mert csak így lehet a mostani kormányzatot annyira bebetonozni, hogy az lényegében megdönthetetlen, leválthatatlan legyen. Már most egyértelmű, hogy egy sima többséggel megvert Fidesznek számtalan lehetősége lesz arra, hogy lehetetlenné tegye utódjának munkáját. Az ellenzék kétharmados győzelme ma illúzió, de válságos helyzetben akár még erre is lenne lehetőség, azonban a bázisát stabilizáló Jobbik-kal együtt lehetne ezt csak megtenni. A Jobbik azonban soha nem fog a demokratikus és baloldali ellenzék mellé állni. Hozzá mindig közelebb fog állni a jobboldali demagógiára fogékony Fidesz. Ez törvényszerűség. Sokan sétálhatnak tehát majdan választási csapdába. Le akarják váltani Orbán Viktor, de olyan politikai erőt fognak támogatni, amely a kritikus helyzetben nem a változtatni szándékozókat fogja támogatni, hanem éppen azt az embert, akit el akart zavarni voksával.
Persze sokan vannak, akik nem tudják támogatni a polgári pártokat. Sem az MSZP-t, sem az LMP-t. Ők a radikális változást, szociális igazságot ígérők mellé állnak. Ezért volna szükség végre egy alternatív, fiatalos, kemény baloldali pártra, amely képes ellensúlyozni a szélsőjobboldali erőt. Sajnos ma ebből nem sokat látni. Már csak azért sem, mert az említett ellenzéki pártok is tartanak attól, hogy egy ilyen erő tőlük is támogatókat vonna el, ezért támogatás helyett inkább akadályozzák annak létrejöttét.
A múltat végképp eltörölni
Akik régóta figyelemmel kísérik a magyarországi belpolitikai eseményeket, azok láthatták már évekkel ezelőtt, hogy a Kádár alatt zsírosra hízott jobboldaliak minden eszközzel a múlt újraírásán fáradoznak. Ennek a harcnak az egyik élharcosa az egykori vendéglátós Boross Péter. Az ő asszisztenciája mellett hoztak össze a nyilasok az fővárosi Új Köztemető 298-as parcellájában egy nyilas búcsújáróhelyet, ahol a legvadabb bestiáknak is díszsírhelye lehet. Ezek közül az egyiken mindig van virág és koszorú: „Nemzetvetőnk emlékére!” felirattal. Ezen sírok többségén kopjafa, nemzetiszín szalag és a Magyar Köztársaság címere is ott virít.
Sajnos a kriptákban turkáló jobboldali történelemhamisítók kitörtek a temetőkből a 2010-es választásokat követően és vadabbnál vadabb ötletekkel sokkolják a közvéleményt. El akarják távolítani a gyötrelmes ostrom végére, a felszabadulásra emlékeztető Felszabadulási emlékművet, a győztes antifasiszta koalícióban részt vevő USA elnökéről Roosewelt-ről elnevezett tér is szúrja a szemüket, azt is átkeresztelnék. Természetesen a Szabadság téren lévő emlékművel sincsenek megbékélve. Azt el akarják távolítani, az ott nyugvó katonák végső nyughelyét is felforgatva.
Méltatlan és gyalázatos, amit tesznek! Egy ezer gonddal sújtott országban ezek nem tudnak mással foglalkozni csak százmilliókat felemésztő történelemhamisítással. Tényleg erre van szükség? A válasz egyértelműen az, hogy nem. Minél agyamentebb ötleteik vannak, annál hamarabb fog rájönni az ország, hogy ezeket el kell zavarni a fenébe, pontosabban oda, ahonnan jöttek: A múlt bűzös, kriptaszagú világába. Ma új felszabadulásra van szükség. A jobboldali történelemhamisítók elnyomása alóli felszabadulásra.
Éljen a felszabadulás!
Az elmúlt évtizedekben mérhetetlen cinizmussal beszélt az antifasizmusról a magyar jobboldal. Számukra Budapest felszabadítása ostrom lett és szerintük a hősi halált halt szovjet fiatalok egy megszálló hadsereg katonái voltak, akiknek ki kell ásni csontjaikat, valami nagy gödörbe szórni és elfeledni őket.
Mire ez a nagy igyekezet? Miért zavarja őket olyan nagyon a felszabadulás ténye? A király nélküli királyság bukása, a nyilasok elzavarása? Mert a jobboldal az ezeréves elnyomás örököse. A feudális Magyarországé. Tagadják a nácizmus vádját, de falják a náci politikai és katonai sikereiről szóló hazug könyveket. Nézzük csak meg az akciós könyveket kínáló árusokat. Ott már évek óta kétharmados többsége van a náci ponyvának.
Az első világháborút követően roppant erők indultak meg a hazug feudális rendszerek ellen. A feudalizmus, a jobboldal ekkor lépett frigyre a szociális demagágiával és létrejött a történelem legundorított társadalmi tákolmánya a fasizmus és a nácizmus.
1945-ben ezekben a napokban már itt, Pest és Budán is összeroppantották az utolsó ellenállási fészkeket is. Budapest túlélte a második világháború egyik legnagyobb városi csatáját, pedig tudjuk jól, hogy a nácik és magyar csatlósaik halálra ítélték ezt a várost. Alig maradt ép épületünk, hidainkat felrobbantották, pusztán azért, hogy két perc előnyt kapjon a fejvesztve menekülő katonai söpredék.
A nácizmus a halál és a pusztulás ideológiája. Mi, magyarok láthattuk milyen az amikor tombol az uralkodóvá emelkedett söpredék.
A nácizmus, a fasizmus újra settenkedik. Rasszimus, antiszemitizmus, szegényellenesség és az individualizmus térhódítása mind-mind arra vallanak, hogy a történelem megismételni készül önmagát.
Kevesen vagyunk, ezért legalább hangosak legyünk és üvöltsük, hogy "Soha többé fasizmust!"
Gergőke okosat mondott
Bréking nyúz! Az alkotmányozás új(?) fordulatot vett, midőn dr. Gulyás Gergely, az Országgyűlés Alkotmány-előkészítő eseti bizottságának alelnöke felvetette az ötletet, hogy vessük el hazánk Magyar Köztársaságként való elnevezését, és hívjuk csak egyszerűen Magyarországnak, merthogy már ezer éve így hívják, és kész. Ez az érvelés felvet bizonyos kérdéseket - először is: ennek az embernek meg ki a bubópestis adott jogi diplomát?! Mert ugyebár van az országnak egy rövid, köznapi neve, ahogy hívni szoktuk - és van egy hosszabb, egy hivatalos, ami röviden definiálja: mi is ez a rántotthús-forma itt Európa közepén? Magában foglalja, hogy a világ államainak mely családjához tartozunk, történelmi fejlődésünk során milyen államformára sikerült szert tennünk, mihez akarjuk magunkat tartani - tehát a név már önmagában reprezentálja az országot kifelé és befelé egyaránt.
Bizonyára a képviselő úrnak is van egy neve, ahogy hívni szokták - mondjuk Gergőke, vagy hasonló. És van neki egy hivatalos neve: dr. Gulyás Gergely, amiből megtudjuk, hogy ő a Gulyás család Gergely nevű gyermeke, az a két betű a legelején pedig arról tanúskodik, hogy eddigi élete során egy jogi diplomára is szert tett. Ellenben kíváncsi vagyok: ha a hírekben ahelyett, hogy "Dr. Gulyás Gergely országgyűlési képviselő a részletes vita során kifejtette.." inkább azt olvasná, hogy "Gergőke már megint okosat mondott, meg is simizték érte a kis buksiját", akkor ő ahhoz mit szólna? Gúnyosnak érezné, esetleg meg is sértődne rajta? Csak mert az említett kijelentése után ennek sem kéne őt különösebben zavarnia.
Persze akárhogy hívnak egy országot, abból még nem következik az államigazgatás tényleges jellege - például a Népi Demokratikus Köztársaságok szoktak a legkevésbé népiek, demokratikusak és köztársaságok lenni. Élve az előbbi párhuzammal: maradhat az ország neve úgy is Magyar Köztársaság, hogy annak kormánya a köztársasági eszmét naponta szembe köpi - mint ahogy lehet úgy is jogászdoktor valaki, hogy közben nem hogy diplomát nem érdemelne, de még egy történelem érettségin sem lenne szabad átengedni.
Így ebből a tervezetből sem következtethetünk semmi konkrétra, de elgondolkodni (még) szabad. Például ez a megnyilatkozás jelentheti azt, hogy a Fidesz elő akarja készíteni az államforma megváltoztatását, és a közvéleményt ezzel akarja monitorozni - vagy éppen szoktatni. Lehet az is, hogy csupán a lakosságot akarják megkímélni a túl sok gondolkodás mellett a hosszú nevek megjegyzésétől is. Amíg az ország neve tartalmaz valami messzebbre mutatót, addig az csak plusz egy hivatkozási alap az ellenzéknek és a lakosság kevésbé kormánybarát hányadának. De ha semmi mást nem jelent, csak önmagát, akkor a hatalom maga szabhatja meg a kívánatos jelentéstartalmat. Ezt egyébként dr. Gulyás Gergely érvelése, vagyis annak módja, még pontosabban annak hiánya is alátámasztja: aminek nincs tartalma, arról asszociálni sem lehet mindenfélére. Egy engedelmes birkatömeget pedig sokkal könnyebb elirányítgatni, mint gondolkodó és kérdező embereket. Ha pedig dr. Gulyás Gergely ennek a projektnek a zászlóvivője kíván lenni, az csak az bizonyítja: hiányzik belőle minden, amitől valakit demokrata, felelős politikusnak és gerinces embernek lehetne nevezni.
Mi az, hogy köztársaság?
Mi az, hogy köztársaság? A köztársaság olyan rend, amelyben a döntő, az elhatározó, a lényeges a nép.
A köztársaság - szemben az arisztokratikus államformákkal - a szuverén nép hatalmának a kifejezése.
Köztársaságok úgy tudnak sikeresek, diadalmasak, boldogítók, magyarán jók lenni, hogyha a nép egységesen, vidáman, öntudatosan gyakorolja a hatalmat. Ez csak úgy lehetséges, hogyha a népet nem választják el leküzdhetetlen érdekellentétek. Ez pedig csak úgy lehetséges, hogyha a nép egyenlő.
Olyan országban, amelyben a válság jelére az állam megtámadja a legszegényebbeket, elveszi a munkanélküli-segélyt, átalakítja az adórendszert úgy, hogy a szegények többet fizessenek és a gazdagok kevesebbet, mindenféle föltételekhez köti a legszegényebbek megsegélyezését, amelyben súlyosan büntetik azokat a szerencsétleneket, akik a börtön előtt fölkiabálnak az emeletre hozzátartozóiknak, ahol súlyos büntetéssel sújtják azokat a magukat rosszul érző fiatalembereket, akik összefirkálják a falakat, ahol súlyosan büntetik azokat a gyerekeket, akik egy tábla csokoládét ellopnak a közértből, olyan országban, kedves barátaim, ahol az erőseket jutalmazzák és a gyöngéket büntetik, olyan országban nincs köztársaság.
Ez az állam, kedves barátaim, a maga antidemokratizmusával, a maga büntető hajlandóságával, a maga kirekesztő politikájával, a maga diszkriminációs hajlandóságával, a maga rendőrállami beállítottságával, a maga hazugságaival és korrupcióival, az ilyen állam nem köztársasági állam, az ilyen állam nem érdemes a mi elismerésünkre, és az ilyen állam nem érdemli meg a mi engedelmességünket.
Ebben az országban, tisztelt barátaim, új alkotmány készül. Ennek az új alkotmánynak az egyik cikkelye azt mondja ki, hogy kivételes helyzetekben, valamint olyan helyzetekben, amelyeket majd a törvény meghatároz, a jogrendet fel lehet függeszteni. Kitől félnek? Hiszen milyen kevesen vagyunk. Kitől félnek? Nem tőlünk félnek, kedves barátaim, nem az egyenlőre erőtlen demokratikus és szociális ellenzéktől félnek. Nem az ellentmondásos politikájú, hatástalan és oly kevéssé szeretetre méltó Európai Uniótól félnek, hanem attól félnek, aki még nem szólalt meg, de aki helyzeténél és lényegénél fogva az ilyen állam ellensége, a magyar néptől.
A magyar nép még hallgat, a magyar nép még mozdulatlan. Többek között azért, mert a leghatékonyabb, de máris megcenzúrázott médiák elhallgatják előle nemcsak azt, ami az országban folyik, hanem a kormányzat legvisszataszítóbb intézkedéseit és terveit! De ezek a lépések, ezek az intézkedések a nép tudomására fognak jutni, ez a logika ismeretes lesz, ezt a logikát mindenki érteni fogja, és az a pillanat, amikor a magyar nép megszólal és nemet mond, az lesz, kedves barátaim, a köztársaság pillanata.
És abban a köztársaságban fogunk élni szabadon, egyenlőn és testvériesen!
Mösziő Orbán!
Elnök Úr, először is egy dolog, hogy mindnyájunknak tisztázzuk. A Zöldek, és én személyesen is, szeretjük Magyarországot. Sírtam, amikor Magyarország 1954-ben elvesztette a VB-t. Az első tüntetésen 1956-ban volt a bátyámmal, a budapesti szovjet beavatkozás ellen. Sok értelmiségi, sok író csatlakozott hozzánk ezekben az években.
Orbán Viktor mellett voltam, amikor a kommunista diktatúra ellen harcolt a nyolcvanas évek végétől kilencvenegyig. Orbán Viktor mellett voltam, amikor azt kérte, hogy az Európai Liberális Pártból zárják ki Jörg Haider pártját. Ő egy olyan Viktor Orbán volt, aki számomra tiszteletreméltó politikus volt. Most, Orbán Viktor, Ön úton van afelé, hogy egy európai Chavezzé váljon, egy populáris nacionalistává, aki nem érti a demokrácia lényegét és struktúráját.
És mondok önnek egy egyszerű dolgot, Orbán Úr. A kiegyensúlyozott tájékoztatás nem létezik. Azt gondolja, hogy Mr. Nixon a Watergate-ügy tájékoztatását kiegyensúlyozottnak találta?! Nyilván nem. És mit gondol, hogy Mr. Bush kiegyensúlyozottnak találta a tájékoztatást az Abu Graibh ügyről?! Egészen biztosan nem. Ismer-e egyetlen fontos politikai ügyet, ahol a tájékoztatás kiegyensúlyozott volt? Például, vajon ismer-e valakit, aki kiegyensúlyozottnak tartotta a kutatásokat Berlusconi életéről, politikájáról?! Bizonyára nem. A tájékoztatásnak bosszantania kell a politikát. És minket is, és ez néha rosszul esik.
És ez az Orbán Úr, amiért az Ön törvénye ma nem felel meg az EU értékeinek. Azt mondja Orbán Úr, hogy egy erős Európát akar. Egy erős Európának hitelesnek kell lennie. Hogy lehetünk hitelesek, ha elfogadunk egy olyan törvényt, amelyet kritizálunk Lukasenkonál és Kínánál? Ők is kiegyensúlyozott tájékoztatást akarnak!
Felfogja-e Orbán Úr, hogy mi, az EU a totalitarizmus ellen születtünk meg?! A demokrácia, a szabadság alapja pedig egyszerűen a véleményszabadság. Egyetlen demokrácia sem halt még meg a túl nagy szabadság miatt. A demokráciák a szabadság elfojtásakor halnak meg. Ezt azelőtt tudta, térjen vissza azokhoz a gondolatokhoz!
Már csak egy dolgot mondok Orbán Úr, és befejezem. Ha a világon a kereszténységért akar harcolni, Önnel vagyunk.
Máig arról álmodom, hogy Ön a Tunéziai forradalmat éljenezze, amely ugyanaz a rendszerváltás, mint amit Ön is átélt: felszabadítani egy diktatúrát. De nem talált egyetlen szót sem a tunéziaiaknak.
A világ keresztényeiért Önnel vagyunk, remélem Ön is velünk lesz a világ diktatúráinak megfékezésében. Legyen szó Fehéroroszországról, Tunéziáról, Algériáról, Egyiptomról, Kínáról vagy Oroszországról."
Fordította Brendel Mátyás (forrás: www.youtube.com)
Vajda János: Éljen a köztársaság
Nép. dicső kiszenvedett nép,
Oh emeld föl homlokod!
Nézz az égre istenedhez,
És köszönd meg e napot
És kiáltsd el, hogy reá le-
Hulljanak a koronák,
S hallja meg ég, pokol és föld -
Éljen a köztársaság!
Reng a föld, visszhangzik a lég,
Elbujdosnak a sasok;
A bérc kevély cédrusának
Koronája csikorog.
Az isten beszél a földdel,
Ki ne hallaná szavát?
Mert az isten szava örök:
Éljen a köztársaság!
Az itélet napja jött el,
A jóslat teljesedik:
"Bűnben elfolyt ezredév, de
Nem a kétezredik."
Eljött az itélőbíró,
A megbántott nép s kiált:
Vesszen a bűn, légyen erkölcs.
Éljen a köztársaság!
Nem halljátok a leszállott
Igazságnak angyalát?
S mely a sírokat kinyitja,
Az idéző trombitát?
Fölkel a történet, a mult
A temetett gonoszság,
És kétségbeesve hallja:
Éljen a köztársaság!
És ti, a kor rákfenéi,
Királyok - le veletek!
Nincs a földön és alatta,
Nincs sehol menhelyetek.
Fölvet a sír és a kunyhó?...
Ott a nép, ott van birád!
Vesszen a bűn szabadalma,
Éljen a köztársaság!
Le veletek a pokolnak
Érdemelt lángjaiba!
Fejeteken olvadozzon
Koronátok aranya!
E pokol... a nép emléke
S átka, mely rátok kiált:
Vesszen a bűn, legyen erkölcs,
Éljen a köztársaság!
Nép, kiszenvedett magyar nép,
Oh emeld fel homlokod,
Nézz az égre istenedhez,
És köszönd meg e napot!
És kiáltsd el, hogy reá el-
Halványuljon a világ,
S csodálkozva mondja veled:
Éljen a köztársaság!
1849
Oh emeld föl homlokod!
Nézz az égre istenedhez,
És köszönd meg e napot
És kiáltsd el, hogy reá le-
Hulljanak a koronák,
S hallja meg ég, pokol és föld -
Éljen a köztársaság!
Reng a föld, visszhangzik a lég,
Elbujdosnak a sasok;
A bérc kevély cédrusának
Koronája csikorog.
Az isten beszél a földdel,
Ki ne hallaná szavát?
Mert az isten szava örök:
Éljen a köztársaság!
Az itélet napja jött el,
A jóslat teljesedik:
"Bűnben elfolyt ezredév, de
Nem a kétezredik."
Eljött az itélőbíró,
A megbántott nép s kiált:
Vesszen a bűn, légyen erkölcs.
Éljen a köztársaság!
Nem halljátok a leszállott
Igazságnak angyalát?
S mely a sírokat kinyitja,
Az idéző trombitát?
Fölkel a történet, a mult
A temetett gonoszság,
És kétségbeesve hallja:
Éljen a köztársaság!
És ti, a kor rákfenéi,
Királyok - le veletek!
Nincs a földön és alatta,
Nincs sehol menhelyetek.
Fölvet a sír és a kunyhó?...
Ott a nép, ott van birád!
Vesszen a bűn szabadalma,
Éljen a köztársaság!
Le veletek a pokolnak
Érdemelt lángjaiba!
Fejeteken olvadozzon
Koronátok aranya!
E pokol... a nép emléke
S átka, mely rátok kiált:
Vesszen a bűn, legyen erkölcs,
Éljen a köztársaság!
Nép, kiszenvedett magyar nép,
Oh emeld fel homlokod,
Nézz az égre istenedhez,
És köszönd meg e napot!
És kiáltsd el, hogy reá el-
Halványuljon a világ,
S csodálkozva mondja veled:
Éljen a köztársaság!
1849
2011. márc. 18.
Van Esély? Hitel szegényeknek
A hitelbírálatnál az alapítvány által megadott szociális szempontok alapján fog dönteni a bank, vagyis bizonyos jövedelem felett nem lesz igénybe vehető a kölcsön. A kezdeményezés egyedülálló, mert a rászorulók még az eddig elérhető szociális célú hiteleknél is kedvezőbb feltételekkel juthatnak hozzá a jelzálog nélkül felvehető kölcsönhöz.
A program kísérleti jelleggel indul el Borsod, Szabolcs, Hajdú és Békés megyében
Magyarországon hozzávetőlegesen 900 ezren élnek olyan háztartásban, ahol a lakhatási költségek elérik, vagy meghaladják a család bevételeinek 40 százalékát. Az alacsony jövedelműeknél még súlyosabb a helyzet, mert ők élnek a legrosszabb minőségű lakásokban.
A "Van esély" nevet viselő konstrukció azoknak jelent lehetőséget otthonaik korszerűsítésére, például a rezsi csökkentésére, akik eddig éppen anyagi helyzetük miatt nem kaphattak kölcsönt. Azok a családok ugyanis, akik számára kitalálták ezt a konstrukciót olyan alacsony jövedelemmel rendelkeznek, hogy más módon eddig nem juthattak biztonságos, fenntartható forráshoz. A cél az, hogy úgy segítse hozzá a családokat életkörülményeik javításához, hogy ez valóban támogatás és ne egy új pénzügyi kockázat legyen a számukra.
A "Van esély!" a legalacsonyabb kamatozású konstrukció a jelzálog nélkül igényelhető kölcsönök között, valamint igénybevételéhez alacsony önrész szükséges csak. A kamaton túl mindössze a műszaki tanácsadás költségei jelentenek plusz kiadást, ugyanis nincs sem folyósítási jutalék, sem kezelési költség. A hitel elbírálásakor szociális szempontok is érvényesülnek, az igénylésnek felső jövedelmi korlátja is van.
A családokat a Habitat műszaki tanácsadói segítik, abban, hogy a valóban szükséges és hasznos, az életminőségüket érdemben javító beruházásokat valósítsanak meg. Legyen szó akár szigetelésről, víz-, gáz-, vagy elektromos hálózat építéséről, korszerűsítéséről, vagy életveszély-elhárításról.
A "Van esély" konstrukció feltételeit a Habitat for Humanity Magyarország dolgozta ki. A korábbi évek hasonló programjai bebizonyították, hogy a családok gondos kiválasztása, az olcsó kölcsön és a megfelelő műszaki tanácsadás garantálja a kihelyezett tőke visszafizetését. A banki partner bevonása az adminisztrációs terhek csökkenését jelenti a szervezet számára, mely lehetővé teszi, hogy a jövőben még több emberen tudjanak segíteni.
A Habitat az Erstével együttműködve az első évben 150 családon igyekszik segíteni, majd ezt kiértékelve születik döntés a folytatásról.
2011. márc. 16.
LMP: Mit tett a kormány a lakáshitelesekért?
A képviselő javasolta azt is, hogy a törvényt igazítsák a PSZÁF jelenlegi gyakorlatához. A PSZÁF ugyanis arra próbálja ösztönözni a faktoring cégeket, hogy a behajtani kívánt összeg az eredeti hiteltartozásnak maximum a hetven százalékát érhesse el, de nincs olyan törvényi szabályozás, amelynek értelmében ezt számon lehetne kérni rajtuk.
KLIKK
Megszavazták: Csökken a táppénz májustól
A táppénz összege folyamatos, legalább kétévi biztosítási idő esetében továbbra is a figyelembe vehető jövedelem naptári napi átlagának 60 százaléka, ennél rövidebb biztosítási idő esetében vagy fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátás tartama alatt 50 százaléka. Az államháztartási törvényhez beterjesztett módosító javaslat értelmében ugyanakkor a táppénz egy napra járó összege a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér 200 százalékának harmincad részét nem haladhatja meg az eddigi 400 százalék helyett.
A Széll Kálmán Terv céljaival összefüggő módosítás alapján - mint Nagy Anna kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján közölte - a táppénz napi összege így legfeljebb körülbelül ötezer forint lehet, szemben az eddigi mintegy tízezer forintos maximummal. A javaslat melletti érvként említette a kormányszóvivő, hogy a kabinet szeretné csökkenteni azoknak a számát, akik indokolatlanul veszik igénybe a táppénzt.
A biztosítási jogviszony megszűnése után továbbra is a minimálbér 150 százalékának harmincad része a táppénz naponkénti felső határa.
Változás az is, hogy a veszélyeztetett terhesség esetén a munkavállalónak már a keresőképtelenség első napjától táppénz jár, nem a munkáltató által finanszírozott betegszabadság.
A rendelkezéseket az április 30. után bekövetkező keresőképtelenség esetén kell alkalmazni.
A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a táppénzszabályok változásával járó megtakarítás körülbelül ötmilliárd forint.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)