Az elnök az Izvesztyija című lapban pénteken megjelent interjújában azt mondta: "Semmiképpen nem lehet arról beszélni, hogy a sztálinizmus visszatér hétköznapjainkba, hogy felhasználjuk a jelképrendszerét. Ilyen nincs és nem is lesz. Ez az állami ideológia, és ha úgy tetszik, ez elnöki értékelésem" - mondta. Hozzátette, hogy Sztálin állami értékelése nyilvánvaló: "megbocsáthatatlan, amit a népe ellen tett, függetlenül attól, hogy vezetése alatt az ország sikereket ért el".
KLIKK
Szerkesztői komment: Valóban érdekes jelenség, hogy erősödik a sztálinista romantika. A jelenség mögött sok elemezni való dolog van. Az első és legfontosabb, hogy a szovjet nép történelmi tetteit nem szabad egyetlen emberhez kötni. Másrészt a személyi kultusz felmelegítése semmilyen körülmények között sem szolgálhatja érdekünket, hiszen a baloldalon erősíti a minden körülmények között káros szektásodási hajlamot.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: medvegyev sztálin győzelem napja kommunizmus szocializmus sztálinizmus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: medvegyev sztálin győzelem napja kommunizmus szocializmus sztálinizmus. Összes bejegyzés megjelenítése
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)