• Az államadósság a magánnyugdíjpénztárak portfoliójának 47,5%-át kitevő állampapírok értékével, a GDP 4,5-5%-ával lenne azonnal csökkenthető. Nem számol azonban azzal, hogy a valóságban a csökkenés ennél nagyobb lenne, mivel a nyugdíjpénztári portfolió 30,7%-a befektetési jegy, aminek egy része minden bizonnyal állampapírokat tartalmaz, ezek is azonnal visszakerülhetnének az államkincstárba.
• A magánnyugdíjpénztárak portfoliójában lévő többi értékpapír szintén a költségvetésbe kerül, ezek fokozatosan értékesíthetők, ez további államadósság-csökkenést eredményez. Összességében a pénztárak megszűntetésével hazánk államadóssága kb. kilenc százalékkal csökken.
• A pénztárak megszűnését követően a költségvetésnek nem kell kipótolnia a TB-nyugdíjkassza annak következtében létrejött hiányát, hogy az aktív dolgozók nyugdíjjárulékuk negyedét a pénztáraknak fizették. Ez 2009. évi költségvetési adatok szerint a GDP 1,4%-a. Somi helyesen állapítja meg, hogy ez a hiány átmeneti, megszűnik, amikor a rendszerből kihal az utolsó olyan nyugdíjas, aki kizárólag állami nyugdíjat kap. Nem számol azonban azzal, hogy amire megszűnik ez a hiány, a pénztárak miatt kialakul egy, a GDP mintegy 40%-át kitevő adósságállomány, aminek éves kamatterhe legoptimistább becslések szerint is évente a mindenkori GDP egy százaléka lesz.
• Somi szerint abban az évben, amikor a pénztárak államosítása megtörténik, a pénztári vagyon költségvetési bevételként jelenhet meg, s ez érezhető többletbe lendítheti a büdzsét. Lehet, hogy mód van ilyen elszámolásra, s a részletekre nem figyelő nemzetközi pénzvilág ünnepelné hazánkat, mégsem javaslom ezt a módszert, mert a következő évben, amikor ez a hatás már nem érvényesül, nagy romlást kellene kimutatnunk, amit ugyanez a pénzvilág nagy ellenérzéssel fogadna.
Nagyobb probléma van azokkal az érvekkel, ami Somi a pénztárak megszűntetése ellen felhoz.
• Egyes jogtudósok valóban alkotmányos problémának tekinthetik, hogy az eszközállomány a tagoké, s hogy a pénztárak államosításával a tulajdonjog sérül. Kérdéses azonban, hogy ezt az eszközállományt valóban a tagok tulajdonának tekinthetjük-e. A tulajdon ugyanis szabad rendelkezést jelent. A pénztár tagja viszont sem arról nem rendelkezhet, hogy mennyit fizet be, s befizet-e egyáltalán a pénztárba, hiszen a nyugdíjalap nyolc százalékát a munkáltató automatikusan, a tag megkérdezése nélkül átutalja a pénztárnak. Arról is csak nagyon korlátozottan rendelkezhet, hogy a pénzt mire fordítja: nem veheti fel tetszése szerint, s csak járadékra válthatja. Annyi szabadsága van, hogy választhat néhány járadéktípus közül.
Amikor a magánnyugdíjpénztár tagja „tulajdonhoz” jut, az állam pontosan ugyanannyi adósságot vállal, hiszen a pénztárba átirányított összeg hiányzik a TB-kasszából. A pénztárak megszűnésével az állam a pénztárak miatti adósságát szűnteti meg.
Ha a pénztárak megszűnnek, s a vagyon visszakerül az államkasszába, a pénztártagok harmadával magasabb nyugdíjat fognak kapni, ami bőséges kompenzáció a „tulajdon” elvesztéséért.
• Somi a pénztárak megszűntetése elleni érvként hozza fel Argentína példáját, amely 2008-ban megszűntette a pénztárakat. Szerinte Argentína óriási galibában volt, s ez kényszerítette arra, hogy megszűntesse a magánnyugdíjpénztárakat. Ez nem igaz. 2007-ben az argentin költségvetés 1,1%-os többlettel zárt, az államadósság a GDP 55,6%-át tette ki, ami egyáltalán nem jelez galibát. 2008-ban a költségvetési többlet 2,3%, s az államadósság – a pénztárak megszűntetésének hatására – a GDP 45%-ára csökkent. (Az megszűntetés miatt az államra visszaszálló vagyont nem számolták el folyó költségvetési bevételként.)
Nem igaz, hogy az argentin tőzsde a pénztárak megszűntetése miatt „mélyrepülésbe fogott.”
A 2008 októberében és novemberében látható két hirtelen csökkenés a nyugdíjpénztárak megszűntetésének hatása: az egyik csökkenés akkor következett be, amikor a kormány fogadta el a megszűntetésről szóló javaslatot, a másik, amikor az argentin parlament. Látható, hogy a tőzsde mindkét csökkenés után azonnal korrigált. A brazil tőzsdeindex az argentinhoz nagyon hasonlóan viselkedett, pedig ott nem került sor nyugdíjpénztárak bezárására.
Óriási baklövés lenne megtartani a magánnyugdíjpénztárakat
• Sominak az az állítása is erősen vitatható, hogy a magánnyugdíjpénztárak államosítása esetén elbúcsúzhatnánk a nemzetközi tőke bizalmától. A magyar magánnyugdíjpénztárakhoz hasonló rendszer a világ 18 országában van: valamennyien latin-amerikai, közép-ázsiai vagy kelet-európai országok. A világ többi országában is működnek nemzetközi pénzügyi csoportok, sőt, leginkább ott működnek, s egész jól megélnek. Nehezen érvelhet pl. az ING vagy az Erste a magánnyugdíjpénztárak mellett, amikor sem Hollandiában, sem Ausztriában nem működik ilyen rendszer. Nagy balgaság lenne részükről, ha a pénztárak bezárása miatti sértődöttségükben megszűntetnék egyébként nyereséges egyéb magyarországi tevékenységeiket.
Somi szerint költséges háttéralkukat kellene kötni a pénzügyi csoportokkal a pénztárak bezárása miatt. Miért kellene? A pénzügyi tevékenységeket megalapozó jogszabályok változhatnak, erre minden pénzügyi vállalkozásnak fel kell készülnie. A pénzügyi szabályozás erre külön fogalmat is alkotott: szabályozási kockázat. Különben is: a magánnyugdíjpénztárakba befektetett tőke a pénztárak 12 éves működése során legalább háromszor megtérült.
• Nem igaz Sominak az az állítása, hogy a lehetséges forgatókönyvek között csak olyat találunk, amely legjobb esetben is csak ugyanakkora nyugdíjat nyújtana, mint a magánnyugdíjpénztári rendszer. A számok ennek ellenkezőjét mutatják. Érvelhetünk persze azzal, hogy a számok most azért rosszak, mert válság van, s azzal, hogy jobb szabályozással a pénztárak jobban működnének. Válságok azonban a későbbiekben is lehetnek, a pénztárak szabályozására szükség van, s csak utólag derül ki, hogy egy szabályozás magasabb vagy alacsonyabb hozamot eredményezett-e, mint amit egy másik szabályozással el lehetett volna érni.
• Nem igaz, hogy a kedvezőtlen demográfiai folyamatokat a magánnyugdíjpénztárak orvosolják. Az eltartottak arányának növekedésesét az aktívakhoz képest, semmilyen pénzügyi trükkel nem lehet orvosolni. Egy felosztó-kirovó nyugdíjrendszerben ez a folyamat úgy játszódik le, hogy vagy az aktívak nyugdíjjáruléka növekszik, vagy a nyugdíjkorhatár nő, vagy a nyugdíj csökken. Egy tőkefedezeti nyugdíjrendszerben ugyanez lesz az eredmény, csak másképpen játszódik le. Egy tőkefedezeti nyugdíjrendszerben stabil demográfiai viszonyok között, ahogy a nyugdíjasok felélik korábbi megtakarításaikat, a megtakarításokat megtestesítő vagyont eladják az aktívaknak, akik azt folyó megtakarításaikból megvásárolják. Ha a nyugdíjasok aránya nő, a korábbiaknál több vagyont adnak el az aktívaknak. Jó esetben nő az aktívak megtakarítási hajlandósága, ennek hatása ugyanaz, mintha nőne a nyugdíjjárulék: az aktívak kevesebbet fogyasztanak. Ha ez nem következik be, a nyugdíjasok vagyona leértékelődik, hiszen az eladandó vagyonból túlkínálat lesz. Ekkor vagy a nyugdíj csökken, vagy ennek elkerülése érdekében kitolódik a nyugdíjkorhatár.
• Sominak igaza van abban, hogy a magánnyugdíjpénztárak államosítása esetén, ahogy csökken az explicit államadósság, annak megfelelő mértékben nő az implicit adósság, hiszen a TB-ből a későbbiekben magasabb nyugdíjakat kell fizetni. Ez azonban nem ad okot aggodalomra. Somi ugyanis bruttó implicit államadósságról, tehát csak a magasabb nyugdíjfizetési kötelezettségről beszél. A magasabb nyugdíjfizetési kötelezettséggel szemben azonban ott áll majd a magasabb nyugdíjjárulék-fizetés, hiszen az aktív dolgozók nyugdíjjárulékának egy részét nem fogják átirányítani a magánnyugdíjpénztárakba. A közelmúltban hozott szigorítási intézkedések miatt a TB nyugdíjrendszer egyensúlya jó pár évtizedre biztosított: a befizetések és a kifizetések egyensúlyban lesznek. (Az egyensúly a pénztárakba átirányított járulék költségvetési megtérítésével együtt értendő.) A nyugdíjrendszernek tehát nincs nettó implicit adóssága. Ez az egyensúly akkor is megmarad, ha a magánnyugdíjpénztárak megszűnnek, hiszen az egyharmaddal magasabb nyugdíjakkal szemben egyharmaddal magasabb járulékbefizetés áll.
• Végül: Somi attól tart, hogy a pénztárakból a költségvetésbe kerülő vagyon lehetőséget teremt „mindenféle huncutságra”, s hogy ez a nagy vagyon a nyugdíjak pillanatnyi „tuningolására” is felhasználható. Bízom abban, hogy a kormányzat felelősen fogja végrehajtani a pénztárak államosítását, s ha esetleg mégis sor kerülne „huncutságokra”, a portfolio.hu szakavatott és kérlelhetetlen újságírói ott állnak a vártán, s leleplezik azokat.
Kun János, közgazdász
